KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cape Fear – A Rettegés Foka

Koltai Ágnes

Így múlik el a filmművészet dicsősége: már Martin Scorsese is remake-et forgat, mert visszavágyik a régi jó hollywoodi stúdió-darabok nyugodt biztonságába. Vagyis egyszerűen sikerre áhítozik. Gregory Peck és Robert Mitchum után Robert De Niróval és Nick Noltéval játszatja el a tizennégy évi rabság után szabadult gyilkos és a felmentése ellen ágáló ügyvéd véres küzdelmét. Scorsese még azt a csibészes gesztust is megengedheti magának, hogy a nagy öregeket, Pecket és Mitchumot becsempészi egy villanásnyi szerepre, ezzel is tisztelegve ama csodálatos Hollywood előtt.

Martin Scorsese persze akkor volt az igazi, amikor épp ezt a bizonyos poros, áporodott forgatókönyvekkel elfárasztott stúdiószellemet bosszantotta féktelenül eredeti és keményen őszinte filmjeivel (Taxisofőr, Főutcák, Aliz már nem lakik itt), de ezúttal is nagyvonalú a stílusa és elegáns a cselekményvezetése. Minden és mindenki a helyén van, a félelem, a humor és a két husángcsapás közti kínos mosoly feszes ritmusban váltakozik – Bach osztott ilyen fegyelmezetten szerepet a hangszereknek. Scorsese színészi nagyzenekarában Robert De Niro, Nick Nolte és Jessica Lang úgy végszavazik egymásnak, ahogy azt a legkényesebb színészi tanodában, az amerikai moziban megtanulták. Fantasztikusan figyelnek egymásra, úgy viszik kézről-kézre a történetet, egészen a véres végkifejletig, hogy a reszkető néző képtelen egyetlen pillanatra is elfordítani tekintetét. Pedig, istenemre, ki kellene szaladni erről a véres, őrjöngően bosszúszomjas históriáról!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=540