KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fal

Bársony Éva

 

Emil Canevet első nagyjátékfilmje olyan rendezőnek mutatja, akinek egyelőre erősebb a társadalmi érzékenysége, mint a filmes kifejezőkészsége.

Az utóbbi években a bolgár dokumentumfilm lépéselőnybe került, figyelemre méltó lendülettel kér szerepet magának a társadalmi önismeret, a valóságfeltáró vizsgálódás folyamatából. Ez a felerősödött közéleti érdeklődés érezteti hatását a korábban dokumentumfilmmel foglalkozó fiatal rendező játékfilmjében is. A nagy szándék azonban közepes megoldásban kelt életre. Illetve: életre csak néhány jelenetben kelt, jobbára túlságosan magán viseli egy eleve meghatározott elképzelés erőszakosságát. Jelenetezése emiatt sok esetben papírízű, az ellensematizmus jegyében.

Canev fiatal mérnökhőse színjeles egyetemi diplomával pottyan „az élet sűrűjébe”, és ott nem tud mihez kezdeni. Az elmélet fellegvárában kitűnően vizsgázott, egy építkezés gyakorlatának magasiskolájában emberileg megbukik, éppen az elmélet következetes végrehajtása miatt.

A film nem ott érdekes, ahol a legkritikusabbnak szánt jelenetei peregnek, ahol a munkások követeléseinek és a szűk látókörű és merev irányítás törvényes módon feloldhatatlan ellentmondásairól beszél a rendező. Igazán a film elégikus befejezése a hatásos. A fiatal hős gondolatban meghosszabbítható karrierje fakaszt fel egy sor keserű kérdést. Pályája ugyanis töretlen marad, sőt, felfelé ível! Csak a saját morális világképe és a világ morális követelményrendszere tört benne összeilleszthetetlenül ketté.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5936