KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Largo Winch

Varró Attila

Largo Winch – francia, 2008. Rendezte: Jérôme Salle. Írta: Philippe Francq és Jean Van Hamme képregényéből Julien Rappeneau és Jérôme Salle. Kép: Denis Rouden. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Tomer Sisley (Largo Winch), Kristin Scott Thomas (Ann Ferguson), Miki Manojlovic (Nerio Winch), Mélanie Thierry (Léa / Naomi), Gilbert Melki (Freddy). Gyártó: Pan Européenne / Wild Bunch / TF1 / Casa. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 108 perc.

 

Hűvösen kimért, mégis szívmelengető Thomas Crown-verziója, az Anthony Zimmer után Jerome Salle francia rendező ismét egy törvények feletti über-üzletembert választott friss bűnügyi filmje hőséül, ám a címet jelentő név immár vérbeli brandet takar. Largo Winch (született Winczlav), a kultikus belga képregényíró, Jean Van Hamme (XIII) teremtménye igazi kalandorként és fúzió-specialistaként megfordult már krimikben, népszerű BD-sorozatban, videojátékban és tévészériában, hogy tavaly decemberben végre a szélesvásznon tegyen a nagyközönségnek egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

A milliárdos nevelőapja rejtélyes halálát követően egy multinacionális konszern igazgatói székét megöröklő farmernadrágos életművész akciódús fordulatokban és üzleti fondorlatokban bővelkedő kalandmeséje ezúttal is jól bevált mintát követ – Steve McQueen helyett azonban Salle egy hazai filmikon öltönybe bújtatott renegátját választja modellként. Noha már Van Hamme (kép-)regény-eredetije (pontosabban a nyitófüzetek Örökös/W-csoport párosa) is erősen emlékeztet egy 1973-as Belmondo-darab, az Örökös alapszituációjára, Salle filmváltozata még szorosabbra húzza a tematikai párhuzamokat (lásd a kábítószercsempészet vénusz-csapdájának motívumát), és a képoldalak nyolcvanas évekbeli bájgúnárját is karcosabb, kirobbanóbb Belmondo-klónra cseréli a borostás Tomer Sisley személyében. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy határozott kezű rendezőnk a selejtes 2001-es tévéverzióból is csupán a bajor szappanoperákat idéző családi intrikákat veszi át (többek közt eltitkolt fivérre cserélve az alapmű barát-karakterét), ám gyenge John Woo-epigon akciójeleneteit inkább precízen kimért, klasszikusan szerkesztett összecsapásokra váltja, a végeredménynek veretes örömmozit kapunk. Amennyiben Largo Winch amolyan gall Bondnak tekinthető, első mozifilmje egyértelműen a franciák kevésbé látványos, de épp oly elegáns válasza a Casino Royale-ra.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9711