KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ezo TV

Ezo TV

Szabad-e zsírszalonnát enni fényhez?

Kemenes Tamás

Az olcsó ezotéria a kereskedelmi tévézés egyik vezető üzletágává lépett elő. A babona kelendőbb, mint a középkorban.

A könyvplázák eladási listáinak tanúsága szerint celebek és arkangyalok véleményére ad leginkább a magyar, ha léte alapját érintő kérdésekről – életről, halálról, Anettka Space Projectről – van szó. Bár az épelméjűségnek az ilyesmi úgyszólván nem legitim következménye, valljuk be, azért túlságosan nagy baj sincsen: amit Majka elbaltázott lent, azt Mikhael elsikálja fent, sukár és szakrális békésen simulnak egymásba.

Az ezotéria biznisz, az „ezó” manapság valósággal száguld – a pár éve szupersztárnak számító telemágusoknak ma már nyoma sincsen, elsöpörte őket az új csodatévő-generáció. Nem csoda, hiszen az ezó-színpad új szereplői jóval energikusabbak, mint az elődök: míg a törpetévékben fellépő Gyurcsók doktor sikerei csúcsán mindössze a Kész átverés show ormaira kapaszkodott fel, addig a kortárs csodatévők már a legnagyobb kereskedelmi tévék kínálatában szerepelnek (Ezo.tv), meghódították a YouTube-ot, és egyáltalán: „misztikus tudományukat” a bulvármédia legapróbb rezdüléseitől kezdve egészen a Royal Bacon Sajtos McMenüig szinte mindennel kompatibilissé varázsolták. Gyurcsók a súlyosabb betegségben szenvedő betelefonálókat, miután nem voltak hajlandóak „meleget érezni”, transzcendens bútól letaglózva ugyan, de végül orvoshoz küldte – a korszerű ezoterikusnak ezzel szemben már a szemén látszik, hogy ezer forintos percdíj mellett még egy közeli rokona ebolájával is szerencsét próbálna. Persze ennek a modern, mindent mindennel – hegedűszót ufókkal, keresztény misztikát feng shui-jal – összekutyuló „ezónak” a nála egyébként jóval nagyobb szellemi kalandot jelentő „igazi” ezoterizmushoz – például Hamvas Béla, Ananda K. Coomaraswamy, Titus Burckhardt vagy René Guénon műveihez – az elképzelhető legfelszínesebb egyezéseket leszámítva az égvilágon semmiféle köze sincsen. (Természetesen nem is lehetne: alig képzelhető el nagyobb szakadék annál, mint ami az önmagát kizárólag a nézettségen keresztül értelmező kereskedelmi tévé és a természete szerint csupán egy roppant szűk elit számára hozzáférhető „autentikus” ezoterizmus között tátong.)

Mindezzel nem is volna semmi komolyabb gond, végső soron szórakoztatás ez is, gondolhatnánk – csakhogy az ezó-biznisz sikerét sajnálatos módon éppen a legsebezhetőbbek: az elesettek és a tudatlanok kőkemény átverésével biztosítják. Aki életrevaló, azt sokszor magával ragadja a józan ész, így végletesen el van zárva a „lét magasabb szférái” elől, és nem különösebben hozza lázba a Telejósda. Unalmas alak: gondolatait pár méterre heverésző tárgyak mondják tollba neki, és balul sikerült lépései után sem a csillagoknál követel magának helyreigazítást, inkább csak magát okolja. Rosszkedvét is egészen olcsón adja: nem égi viszályoktól és bolygóátkoktól hullik letargiába, hanem a fogfájástól. Ha pedig elvágyódik, akkor nem transzcendens tájakra, inkább csak Korfura. Az ezó híve ezzel szemben valósággal retteg az elvágyódást fizikai elvágyódásként megélni, hiszen már egy Ecserin vett amulett felemelésében képes megsejteni: eljutni bárhová el lehet. Márpedig a „lehet” éppenséggel a legádázabb ellensége – az ugyanis nem a Mennyországhoz, csupán a szomszéd lakó ajtajához vinné közelebb. Ami számára nem jó és nem elég, az mindig azonos azzal, amit közvetlenül érzékel – kiváló alapanyag az ezó számára. Az életrevaló ember ezzel szemben ilyen célokra teljesen használhatatlan.

A YouTube egyik videójában szereplő férfi – úgynevezett „ezoterikus pszichológus” – szerint „minden gyógyulás öngyógyulás”. Persze amíg a tudomány a közember figyelmétől – és megértésétől – beláthatatlan távolságban fejlődik, és amíg nem tudja magát az átlagember számára legalább alapszinten érthetővé és érdekessé tenni, addig nincs mit csodálkozni az efféle gondolatok kiugró népszerűségén. Hiába tudunk egyre többet a csillagokról, azok isteni arculatainak eszébe sem jut kapitulálni. A legfejlettebb technika vesz körül minket – a világból azonban, nagyon úgy tűnik, egy fikarcnyit sem értünk többet, mint a barlangban kuporgó ősember.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 42-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10121