KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Való Világ 4.

Alpári unalom

Kemenes Tamás

A valóságshow felvezetője azt sugallta, mostantól bármi megtörténhet, mégsem történik semmi. Vagy történik, csak mi nem vesszük észre.

Stohl András, miután életveszélyes közúti balesetet okozott, kiszállt az autójából, választott magának egy másik, különös pózban és állapotban heverésző gépjárművet, odament hozzá, majd cigarettát kért az utasaitól. Azt már nem lehetett egyértelműen megtudni a híradásokból, hogy végül kapott-e a színész dohányrudacskát, s ha kapott, akkor vajon rögvest, még a füstölgő roncsok háttere előtt elfogyasztotta-e azt, vagy esetleg fogta magát, és unottan átballagott vele egy konkordkatasztrófa helyszínére.

Az esetet követően mindenesetre alig lehetett olyan médiumot találni, amely ne sietett volna keményen elítélni Stohl viselkedését. A Duna Televízió illetékesei például egészen messzire merészkedtek, amikor tömör közleményükben leszögezték: gondolkoznak azon, hogy „az élet dramaturgiája hogyan fogja a Tűzvonalban-sorozat dramaturgiáját befolyásolni”. Még az is előfordulhat tehát, sugallta a talán túlságosan is szigorú nyilatkozat, hogy a szeleburdi Buci által alakított Bordás ezredes haját eztán balra fésülik a népszerű szériában, vagy, ha tényleg nagyon ugrál, lefokozzák őt mezei századossá. Ekkora büntetéstől már bárkinek kimenne a bugi a lábából.

Később persze, miután napvilágot láttak a baleset legérdekesebb részletei, úgy is, mint a másfél liter bor, a whisky és a kokain, a sztárt mindenhonnan kipenderítették, így – és most kapaszkodjunk meg erősen – végül kiírták még a Tűzvonalban-sorozatból is.

Az ember már éppen elégedetten hátradőlt volna, még a Zsaru magazinra is kis híján előfizetett a biztató fejleményeket figyelvén – amikor Stohl, immár a Való Világ 4 állandó műsorvezetőjeként visszatért, és elénekelte a „Rossz vagyok, de használható” című slágert. Ami azért welcome drinknek kissé erős volt.

Bár kétségtelen, hogy ha valaki alkalmasnak tűnhetett ebben a lángoktól ölelt kis országban arra, hogy a VV-széria legújabb fejezetének várható tartalmát, szörnyű izgalmainak természetét már puszta jelenlétével megelőlegezze, akkor az nagyjából és körülbelül nem Baló György, hanem Stohl András volt. Aki aznap ránézett, tökéletesen tudhatta, hogy itt, ebben az úgynevezett műsorban mostantól bármi megtörténhet, sőt maga ez a minden gáttól mentes, veszettül hullámzó bármi fog történni mintegy folyamatosan, klónozott rabbik kergetőznek majd benne a twitterező Torgyán Józseffel egy rózsaillatú nukleáris robbanófej körött.

Csakhogy végül mégsem úgy esett, hogy bármi megtörténhet, sőt alig-alig történik valami a Való Világ villában. Vagy történik, csak mi nem vesszük észre. Ami nem csoda, végül is egy olyan házban, ahol már rögtön a lábtörlő helyére krokodilt tesznek, meglehetősen nehéz további izgalmakat teremteni. Pedig van itt minden, ahogy már megszokhattuk: páfrány létrendi szintjén élő szilikoncica, irritáló, a fingást a szabadság netovábbjának megélő okoska, mélyérzésű csippendélfiú, véres vatta a wc-ben. Ráadásul a játékosok annyi alkoholt vedelnek, hogy attól már tényleg minden józan számítás szerint formátumos eseményeknek kellene megesniük, de mégsem esnek meg.

Zsuzsit, aki adatlapja tanúsága szerint bombanő lenne, kizárták ugyan a játékból – a Való Világ történetében először történt ilyesmi! –, mivel naranccsal dobálta meg Olivért, de alig-balhé ez is, alacsony sebességű vérpermet, a kínosan sokat késő csoportszex helyére eszkábált álesemény csupán. Ennek őszinte és mély belátásához elég csak a küszöb irányába elpillantanunk, a krokodilusra, ugye.

Persze el lehetne mélázni azon, hogy vajon miért nem akadt legalább egyvalaki, aki azt mondja: srácok, én nem vagyok gróf, valamint minden tiszteletem a tiétek, de ezzel az alakkal nem vagyok hajlandó együtt dolgozni, pedig, Isten látja lelkemet, Tourette-szindrómás zombikkal is vállalnék főzőcskézős műsort, de hiszen tudjátok. El lehetne mélázni ilyesmin, de mégse tegyük – hiszen nyilván minden résztvevőnek, így még Sebestyén Balázsnak is réges-rég feltűnt, hogy gyárba jár dolgozni, rendíthetetlenül maguk elé meredő gépek, kemény csillogású célszerszámok közé. Ezt a gyárat pedig, igényeinkkel, elsősorban mi, fogyasztók tartjuk életben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/02 40-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10507