KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jean-Pierre Améris: Marie története

A test beszél

Forgács Nóra Kinga

Hogyan lehet méltón megkezdeni és befejezni egy életet?

Jean-Pierre Améris filmje, Marie története a vidéki Franciaországban, a késő 19. században megtörtént valós eseményeken alapul. Marie siket-némán és vakon született, gyermekéveit természetes környezetében, ösztönös ragaszkodással szüleihez láncolva, ám tökéletes csöndben, sötétségben és így elvadult magányban töltötte. Mikor egy zárdába kerül, ahol apácák siket-néma gyerekeket nevelnek, végérvényesen összefonódik sorsa Marguerite nővérével (Isabelle Carré), akinek elszánt küzdelme révén belépést nyer a világba, ahol az emberek megosztják egymással gondolataikat, megajándékozzák egymást bizalmukkal, majd végül meghalnak.

A téma feldolgozása nem egyedülálló a filmtörténetben, az 1962-es A csodatevő (The Miracle Maker) kiindulópontja például Helen Keller igaz története, akinek egy betegség „zárta be a szemeit és füleit „ 19 hónaposan (Helen Keller: Csöndes, sötét világom. Egy siket-néma-vak leány önéletírása). Helent a Perkins Intézetben nevelkedett, vak, majd látását műtétek során át visszanyerő Anne (Annie) Sullivan (Anne Bancroft) érkezése menti ki a csend és a sötétség fogságából, aki a nevelőnője lesz. A két film közötti hasonlóság akkora, hogy a Marie története akár A csodatevő feldolgozása is lehetne. Mindkét filmben egy siket-néma és vak kislányt tanít meg kommunikálni a siket-némák jelnyelvét szó szerint kézből kézbe adva egy tanárnő, aki az amerikai A csodatevőben vak volt, öccsét pedig tüdőbetegség miatt veszítette el, a francia Marie történetében ő maga szenved halálos tüdőbetegségben. Mindkét filmben egy bizonyos szó jelenti az áttörést a gyermekeknek a szavak és a dolgok közötti kapcsolat megértésében, Helennek a víz, Marie-nak pedig a kés. A csodatevőben Miss Sullivan spanyol szerzetesektől tanulta a jelnyelvet, a tanítás és megerősítés fizikailag érzékletesen megjeleníthető folyamata megegyezik, ahogyan az írás aktusa is visszatér mindkét filmben, Miss Sullivan levelekben, Marguerite nővér naplójában analizálja a folyamatot.

A különbségek azonban érdekesebbek. A csodatevő 1887-ben kezdődő története és a film 1962-es megjelenése hangsúlyos szerephez juttatja Észak és Dél háborújának emléke és a fekete amerikaiak helyzete mellett a nők státuszának bemutatását. A film a déli anya, a fekete bőrű házvezetőnő, a fiatal északi tanárnő és a fogyatékossággal élő lánygyermek helyzetét is mérlegre teszi, a polgárháborús emlékekre nosztalgiázó apa és vele soha egyet nem értő fia viszonylatában. Meglepően „erőszakos”, expresszív mozidarab, melyben folyamatos a harc, mindenkinek meg kell küzdenie igazáért. Helen fogyatékossága ebben az értelemben szimbolikussá válik. A francia film letisztultabb történetet beszél el. Egy utalás kivételével leválasztja tárgyát annak történeti-társadalmi hátteréről. A 19. századi francia apácák 21. századi ábrázolása a nők egymás iránti tiszteletéről és autonómiájáról mesél, míg a 19. századi amerikai nők egy 20. század közepi filmben egymással is viaskodva egy férfias, autoriter rendszerben harcolnak, ki-ki a saját eszközével. A Marie története nem is időz sokat sem Marguerite nővér igazolásával, sem pedig a szóhoz jutás pillanatát nem ítéli meg végpontnak. Bár mindkét filmben megjelenik egy spirituális olvasat (a lélek a test foglya), a francia verzió ezt komolyabban veszi. A címszereplő Marie, de Améris mégis inkább a nővérre koncentrál. A fiatal nő tüdeje „lopja el” a levegőt. Miközben ő Marie-nak segít kommunikálni, azaz belépni az életbe, Marie segít neki kilépni abból. Marguerite ki akar teljesedni, valódi értelmet akar adni fogadalmának, hogy aztán megbékülhessen a megszeretett világ és a megszeretett gyermek elvesztésével, a saját halálával.

A Marie története finom és összetett alkotás. A nővér belső útja és a gyermek érése mellett a nyelvre magára is reflektál, méghozzá franciásan, a filmnyelvi eszközökkel is. Mikor Marguerite bekötteti szemét, bedugja fülét, hogy megtapasztalja, milyen Marie-nak lenni, egy börleszk-jelenet kel életre a vásznon, felidézve a némafilm korszakát, ami után a film is sokkal szélesebb eszköztárral kezdett el mesélni. Az egyetlen variózás pedig egy talicskára irányítja a figyelmet, ami az A vad gyerekre, Truffaut alkotói önvallomására, a téma „férfias” feldolgozására utal.

 

MARIE TÖRTÉNETE (Marie Heurtin) – francia, 2014. Rendezte: Jean-Pierre Améris. Írta: Philippe Blasband és Jean-Pierre Améris. Kép: Virginie Saint-Martin. Zene: Sonia Wieder-Atherton. Szereplők: Isabelle Carré (Marguerite nővér), Ariana Rivoire (Marie Heurtin), Brigitte Catillon (Tisztelendő anya), Noémie Churlet (Raphaëlle nővér). Gyártó: Escazal Films. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12147