KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Kelecsényi László: Eső és telefon

Variációk egy témára

Huber Zoltán

Modernista kalandozások a filmdramaturgiában.

 

A színházi könyveknél nézte? – kérdezett vissza pontos ütemérzékkel a segítségül hívott eladó és végül igaza lett. A dramaturgia szó még manapság is oly erősen tapad a világot jelentő deszkákhoz, hogy a Regényes filmdramaturgia alcímmel megjelent munkát sem a filmes polcra, hanem közvetlenül mellé pakolták a rutinos könyvesbolti dolgozók. Hiába a forgatókönyvírói kisokosok és kézikönyvek divatja, a hangzatos útmutatásokon és tanulható fogásokon túlmutató, a játékfilmes történetalkotás mélyebb összefüggéseit kutató dolgozat kevés született, különösen magyar nyelven. Az Eső és telefon kötetéhez hasonló, kedvcsinálónak szánt, vállaltan szubjektív tanulmány pedig még kevesebb.

Kelecsényi László a Filmszextétika kalandozásaihoz hasonlóan most is a személyes ízlését követve nyúl a témához. Szigorúan tárgyilagos, akadémikus igényű áttekintés helyett végig egyéni nézőpontból, szeretett alkotói és filmjei mentén haladva keresi a filmes dramaturgia lehetséges törvényszerűségeit. A jól tagolt, frappánsan szerkesztett szöveg lendületesen halad előre. Szerencsére nincsenek erőszakos definíciós kísérletek és kényszerűen felállított merev kategóriák. A tényleg csak a lényegre szorítkozó elméleti alapozástól a fontosabb témakörök érintésével egészen a nouvelle vague provokatív szabályszegéseihez jutunk. Hogyan kezdhető el egy történet és miként lehet hatásosan befejezni? Mitől lehet igazán jó egy első vagy egy utolsó mondat? A szerző ilyen és ehhez hasonló kérdésről elmélkedik, miközben a vonatkozó társművészetekről, az újabb tendenciákról sem feledkezik meg. Így fordulhat elő, hogy egyetlen fejezeten belül Arisztotelész és Truffaut, vagy épp Ady Endre és Bobby Ewing is békésen megférnek egymás mellett.

 

 „Csak semmi szabályrendszert” – fekteti le az egyik legfontosabb kiinduló tételét Kelecsényi, így a filmdramaturgia fellelhető törvényszerűségeit a vasforgatókönyveken és a futószalag-produkciókon túllépve keresi. Alapállása szerint nem az általános, hanem az egyedi, a megismételhetetlen az érdekes. Aki tehát a generikus sztori sikerreceptjére és ideális szerkezeti felépítésére, vagy a különféle műfajok hatásmechanizmusaira kíváncsi, csalódni fog. Az Eső és telefon nem a populáris kultúra, hanem a nívós irodalmi előképek, illetve a szerzői filmelmélet felől közelít a témához. Az ismert hollywoodi sikerfilmek és a kortárs televíziós sorozatok sokat hivatkozott elbeszélői megoldásai helyett a dramaturgia eszköztárát elsősorban az európai modernizmus klasszikusain keresztül vizsgálja.

Habár a fő csapásirányt az európai mozi e nagy korszaka jelöli ki, a vonatkozó példák a mozgókép szinte teljes történetét átfogják. Hollywood ikonikus rendezői (Hitchcock, Wilder) és filmcímei (Casablanca, Fargo) ugyanúgy felbukkannak, mint a hazai filmgyártás fontos alakjai, több generáció képviseletében. A teljesség igénye nélkül kiragadva, Makk Károly vagy Szabó István kanonizálódott művei mellett Fliegauf Bence és Pálfi György alkotásaival is találkozhatunk. „Minden /jó/ műnek meg kell teremtenie a saját szabályait” – olvashatjuk a bevezető fejezetben. A történetszövés legfontosabb építőelemeit követve az egyes fejezetek azt az örök rejtélyt járják körbe, miként lehet egy frappáns ötletből vagy markáns rendezői megoldásból valami több – például művészet. A szerző következetesen képviselt kritikai álláspontját és értékrendjét tükrözve mindenekelőtt Antonioni, Fellini, Jancsó és Godard különféle megközelítésmódjai és eredményei érdeklik.

A kötet eltérő irányokból rugaszkodik neki a problémának, azaz a narratíva fontosabb csomópontjai mentén próbálja megfejteni, miért működnek a hivatkozott mozik. Akár az idő, a tér vagy a csúcspontok elbeszélői dilemmáival foglalkozik, az egyes fejezetek visszatérő kérdése, vajon hogyan sikerülhetett egyeseknek megismételhetelen alkotói utakat, máig ható egyedei kifejezésmódokat találniuk. Kelecsényi leginkább töltőtollnak tekinti a kamerát és bár a filmdramaturgiát vizsgálja, valójában az objektívvel író alkotót szeretné tetten érni, majd innen szűri le az esetleges következtetéseket. Elemzői vállalása egyszerre gondolatébresztő és vitaindító, a könyvet így a cinéphile olvasók és a vonatkozó tanulmányokat folytatók forgathatják majd a legnagyobb haszonnal.

 

L’Harmattan Kiadó, 2015.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12462