KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Mirai – Lány a jövőből

Két világ

Lovas Anna

Mamoru Hosoda szerint minden ember két világban él.

Kevés szerzőibb animációs rendező dolgozik jelenleg Japánban Mamoru Hosodánál. Satoshi Kon 2010-ben bekövetkezett tragikus halála után két fiatalabb rendező életművét követi figyelemmel egyre nagyobb érdeklődéssel a nemzetközi közönség: az egészestés A neved-del tavaly hatalmas kasszasikert arató Makoto Shinkai-ét, és Hosodáét. Míg Shinkai a giccsesen nagyszerű látványvilágban, és az egymástól elszakított szerelmesek örökké érvényes témájában találta meg magát és a közönségét, Hosoda jóval közelebbről gyűjti az ihletet filmjeihez. A figyelmes néző könnyen végig tudja követni a döntéseiért felelősséget vállalni kénytelen fiatalból (Az idő fölött járó lány) felnövő, a szerelmének családjától leblokkoló (Nyári háborúk), majd a szülői szerepen elmélkedő (Farkasgyermekek) és az apa-fiú viszonyokat fejtegető (A fiú és a szörnyeteg) Hosoda magánéletét.

A Mirai a korábbiaknál is személyesebb mű, melynek ötlete Hosoda második gyermekének születésekor fogant. A film főszereplője a négyéves Kun, akinek újszülött kishúga érkezésével és az anyja munkába állásával meg kell tapasztalnia, ahogy szülei korábban osztatlan szeretete megcsappan, és mivel képtelen kezelni a féltékenységi rohamait, a fantáziavilágához fordul. Így találkozik a húga jövőből érkező, tinédzser énjével, aki a jelenlegi hidegháború helyett egy testvéri szövetség képét festi fel; a család kutyájával embertestben; a jelenleg mindenhatónak tűnő anyukájával hisztis kislányként; és a saját apjánál is apaszerűbb dédnagyapjával. A korábban nem tapasztalt érzelmek: a féltékenység, irigység, harag, magány érzése a felnőtt megoldási módszerek nélkül dühkitörésekbe torkollnak, ám az álmok, fantáziaképek mesét varázsolnak a drámákból, hogy a kis Kun fel tudja dolgozni ezeket.

Hosoda szerint minden ember egyszerre két világban él, és ezt akarja filmjeivel megmutatni. Egyik világ sem igaz vagy hamis, mindkettő egy-egy fél világ, és a kettő együtt ad ki egy teljes igazságot. Ez a másik világ Az idő fölött járó lányban egy természetfeletti képesség, melynek segítségével vissza-visszaugorhatunk az időben, hogy megváltoztassuk a döntéseinket; a Nyári háborúkban egy digitális közösség, az OZ, melyhez hasonlót legutóbb a Ready Player One-ban vagy a Rontó Ralph 2-ben láthattunk; a Farkasgyermekekben a farkasok természetközelibb, spirituálisabb életfelfogása; A fiú és a szörnyetegben egy szörnyekkel benépesített párhuzamos világ. Ám Hosoda egyik filmjében sincs ennyire közel ez a másik világ a valósághoz – és talán ez a legnagyobb gyengéje is a filmnek.

Miközben Apa és Anya erőltetett magabiztossággal bukdácsolva igyekszik megfelelni a fordított szülői szerepeknek, Kun tőlük függetlenül talál megoldást a kisgyermeki lét hatalmasnak tűnő problémáira: a fantáziavilága szereplői mesélik el neki a történeteket, melyeket hallania kell a szüleiről, a dédszüleiről, a húgáról, magáról – a családjáról. Ezek az álomképek szinte rendszeresen helyhez és szituációhoz kötve jelennek meg, ami meg is köti a rendező kezét, mivel kénytelen éles határvonallal szétválasztani a valóságot és a képzeletet, és nagy animációs bravúrjait szinte csak utóbbira korlátozni. A film nagy ívű kaland helyett epizódok szoros egymásutánban vetített sorozata lesz, amelyek nem mutatnak fejlődést és hamar monotonná válnak.

Mamoru Hosoda, mint sok más fiatal japán animációs rendező, összművészeti alkotásként értelmezi filmjeit, és egyszerre vegyíti benne a varázslatosan részletes kézi rajzokat a mindig megújulni képes számítógépes animációval, és hozzáteszi a tradicionális és modern japán művészek alkotásait. Így válhat a film egyik központi elemévé Kunék háza is, melyet a történet szerint Apa, valójában pedig a zseniális építész, Makoto Tanijiri tervezett. Élőszereplős filmekben is ritka, hogy ennyire központi elemmé váljon egy épület, de a makettként a való életben is felépített családi ház a különböző emeleteivel, tereivel, és a közepén álló „családfával” többet mond a benne lakókról, mint elsőre gondolnánk.

A bájos, sokszor mulattató film valószínűleg jobban eltalálja azokat, akik maguk is napi szinten állnak értetlenül egy gyerek dühkitörései előtt, nekik talán segít megérteni, mi zajlik a kisemberben, illetve segíthet megtalálni azt a nyelvet, amivel ő kifejezheti az érzéseit. A többieknek pedig azt üzeni Hosoda, hogy találják meg négyéves kori önmagukat, és csak élvezzék a filmet.

 

Mirai – Lány a jövőből (Mirai no Mirai) – japán, 2018. Rendezte és írta: Mamoru Hosoda. Zene: Masakatsu Takagi. Gyártó: Studio Chizu. Forgalmazó: Mozinet. Szinkronizált. 98 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13944