Láttuk még

Vénuszcsapda

Fáber András

Az erotomániás, jóképű fiatal doktor állandó éjszakai ügyeletet vállal, hogy a szépnem iránti vonzalmának zavartalanabbul (?) hódolhasson: merész fellépésével a film első húsz percében minimum öt nőt vesz le a lábáról, mígnem maga is fennakad egy francia származású balett-táncosnő hálójában.

A nyugatnémet filmrendező, forgatókönyv-író és operatőr, Robert Van Ackeren igazán avatott szakembere a közönség és a kritika felé egyszerre kacsintó finomkommersz műfajának (lásd: finomkonfekció), ami csak szemészeti szempontból abszurdum, üzletileg azonban meglehetősen sikeres stratégiának bizonyul még a jelen társadalmi átmenet hányatott időszakában is (erről tanúskodik egyik korábbi filmjének, a Testek csábításának kellemesen langyos magyarországi fogadtatása).

Ebben a filmben nem fecsegnek fölöslegesen, legfeljebb egy Woody Allen-i szarkazmussal ábrázolt pszichiáter-figura enged meg magának néhány laposan intellektuális reflexiót, ehelyett a szereplők úton-útfélen egymásnak esnek – hevületüknek csak a rafinált kameraállások szabnak határt. Orvos-szerelem-halál fogalmi triptichonjából a halál-hetéra archaikusán modern figurája sem hiányozhat: Myriem Roussel szép, mint egy profán oltárkép, s életveszélyes, mint egy frontális ütközés nagy sebességgel (így ismerkedik meg az orvossal). A szereplők lassan, álmatag tekintettel mozognak, s csak némi idő elteltével jövünk rá, hogy ez az onirikus-szürrealisztikus szinészvezetés a film humorának egyik legfőbb forrása. Végül is a bemutatott szerelmi négyszög egész gördülékenyen funkcionál, a német négyes táncritmusára, ami, ha volna, olyan lenne, mint a francia négyes, csak valamivel nehézkesebb.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 63. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4290

Cikk értékelése:

szavazat: 1338 átlag: 5.49