KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mennyire szerettük egymást

Schéry András

De jó is lett volna, ha Ettore Scolának a nálunk mostanában bemutatott három filmjét abban a sorrendben láthatjuk, ahogyan elkészültek: Mennyire szerettük egymást! (1974). Csúfak és gonoszak (1976), Egy különleges nap (1977). Mivel ugyanis a bemutatás sorrendje épp fordított, a gyanútlan magyar néző Scola mind jelentékenyebb filmcsináló tehetségének kibontakozása helyett visszafejlődést konstatálhat.

Pedig a Mennyire szerettük egymást! is jobb film, mint amilyennek elsőre látszik; csakhogy ez az egyszeri nézőnek gyönge vigasz. A baja talán az, hogy Scola nagyon is nekidurálta magát. Az olasz komédiát moralizálóra komolyítva akarja áttekinteni azt a három évtizedet (1944–74), amelyben egyrészt ez a műfaj virágkorát élte, ám ugyanakkor zajlott egy, a mozibelinél többnyire keserűbb komédia is, melyben a három főszereplő mind elveszített valamit: Gianni, az ügyvéd a tisztességét; Nicola, a filmbolond örök bölcsész az érvényesülés reményét; Antonio, a kórházi betegszállító – ha nehezen is – az illúzióit: más vesztenivalója sosem volt. No és ami a fő, odalett hármuk barátsága is. (A két nagy hisztrió, Gassman és Manfredi sajnos egymás manirkészletét állandóan felüllicitálva „teszi magát” a „szegény gazdag” illetve a „gazdag szegény” figurájában.)

Scola viszonylag simán megoldotta politika és magánélet összekapcsolásának mindig rázós műveletét; hozzájárult ehhez az az ötlet, hogy segítségül hívta harminc év olasz filmtörténetét. De Sicától Felliniig és Antonioniig.

Az olasz komédia látószöge azonban kicsi a körképhez: társadalomképe mindig egyes életformákat – ha mégoly találóan is – elkapó zsánerkép vagy karikatúra, sohasem freskó. És Scola izig-vérig komédiás alkatának sajnos megvan az a fogyatékossága is: mindent a poénra játszik ki. Végül aztán nem marad más konklúzió, mint egy pestiesen ismerős „ez van”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7945