KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Az igazság ára

Leértékelt sorsok

Deák Dániel

Olcsón mérik az igazságot a kereskedelmi televízióban: a hazugságvizsgálót marketingesek kezelik.

 

A TV2 évek óta csak bukdácsol, amit legjobban az mutat, hogy mindezt nem a saját maga által vágott ösvényen teszi, hanem kénytelen-kelletlen az RTL Klubot próbálja követni, utolérni. A csatorna már a Megasztár idején sem volt piacvezető, ám akkoriban a cég vezetői még azzal védekezhettek, hogy riválisukhoz képest másképp határozzák meg a mennyiség és a minőség arányát, valamivel szűkebb és valamivel magasabban kvalifikált réteget megszólítva. Ez az öndefiníció sosem épült erős alapokra: kevés kivételtől eltekintve inkább egy marketingesek által felépített kártyavárként reszketett a kritikus tömeg és a médiakritika légáramlatai (semmiképpen sem viharai) közepette. Hogy nem omlott össze, csak ez utóbbi kettő erőtlenségének köszönhető. Kérdés, hogy a TV2 idén tavasszal Az igazság árával (és a későbbiekben Uri Geller műsorával) milyen szelet vet, s lesz-e viharos nyár a csatorna háza táján.

A műsort – ha valaki nem látta volna – úgy érdemes elképzelni, mintha Jakupcsek előző műveltségi vetélkedőjének, a Multimilliomosnak ide-oda tologatták volna a díszleteit, amiket aztán sötét, thriller-szerű fényekkel világítottak meg; és persze a meghatározásból kivették a műveltségi jelzőt – ismereteik helyett ugyanis Az igazság árában legféltettebb titkaikat viszik vásárra a játékosok; 21 kérdésre kell válaszolniuk, hogy megnyerjék a 20 millió forintos fődíjat. Nem nagy ügy, csak őszintének kell lenni, és annyit válaszolni a rázós kérdésre: igen vagy nem. Mennyivel könnyebb, mint kitalálni, hány állatfaj él Európában, vagy hogy mi az első szava a Tiszta szívvel német fordításának. Vagy mégse? A csatorna vezetői nyilván azt gondolták, nem. Én is. Mert nem gépek vagyunk: ha jó a kérdés, úgysem lehet egy száraz bináris rendszer szerint válaszolni, hülye kérdésre pedig, mint tudjuk, hülye válasz adható csupán. Mondani sem kell, a műsor már külföldi próbákat is kiállt: kolumbiai a licensz, Amerikában is jól ment, ám mindenhol súlyos személyiségi jogi problémákat vetett fel, amit persze a csatornák ügyvédei tisztáztak, egy idő után mégis kényelmesebb volt levenni a műsort a képernyőről. Az igazság ára tipikus egyszer használatos show. A műsor készítői ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorból – de ha a nyúl már kiugrott, oda a feszültség. A nézettség szempontjából fontos két szempont – a botrány, illetve a folyamatos suspense – üti egymást. Ha az áldozat – rendszerint vagy kurva vagy homoszexuális vagy ellopott valamit – hazudik a kérdésre („Buzi-e vagy?”), akkor vége a dalnak, ha igazat mond, akkor viszont a drámai feszültség marad el. Az egyik adásban szerepelt egy állami gondozott, roma származású, meleg fiú. Ennél rosszabb startpozíció kevés van Magyarországon. Viszont a srác kivételesen értelmes volt, raádaásul őszinte, a műsor kezdett átmenni oknyomozóba, ám ezzel egy időben el is vesztette érdekességét mint valóság-vetélkedő show, mert eltűnt belőle minden botrány generálta feszültség. Egyszeri és megismételhetetlen: ez minden valóságshow gyönyörűsége és buktatója – a harmadik prostituált családanya már nem érdekes, illetve akit érdekel, az perverz, szubkulturális, és így tovább – az pedig nem a főműsoridőbe való.

Mint átlagos, 18–49-es korcsoportba tartozó tévénéző, botrányra, szenzációra számítottam. Kolumbiában például még gyilkosságra is fény derült a műsorban. Ehhez képest a magyar verzió kiábrándítóan kispolgári. Az első adás után sikeres bulvárkampányt folytattak Renáta történetével, akinek jólszituált lány létére – a hazugságvizsgáló szerint – fizettek már szexért. A Borstól a Story magazinig minden hasonló médiumot bejárt a sztori (egy újabb lehetőség az ország kettéosztására: Reni-pártiak és a szkeptikusok), de a műsor képtelen volt további hasonló visszhangot produkálni. Piti dolgokról volt szó, piti házasságtörőkről, szerencsejáték-függőkről – és „pitiségüket” csak növeli, hogy mindezt áruba is bocsátották. A műsor szerkezete, dramaturgiája nem elég érdekes ahhoz, hogy ezek az emberek odabilincseljenek engem a készülék elé, és róluk beszéljek másnap a munkatársaimmal. Három kínos vallatás zsinórban, aztán sokáig semmi – én meg már rég elkapcsoltam. Az intelligens Jakupcsek majdnem olyan, mint a vallatottjai. Kispolgárian ráncolja össze szemöldökét, „normális” család utáni vágyat pedzeget a homoszexuálisnál. Csak épp azt nem veszi észre, a szerkesztőkkel együtt, hogy mennyire kínos helyzetbe keveredett: a „hazugságvizsgálattal” játszani egy olyan országban, ahol a körömletépős történelmi társasjáték, és a jószomszédi gyűlölködés mély sebeket ejtett, nem épp szerencsés.

A néző néz és hallgat; néha meg is borzong talán, hogy minden eladó már, de a következő játékra akár jelentkezik is, hátha leesik egy kis potya a havi fix mellé.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9381