KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/február
• Zalán Vince: „Éjlakó lelkeknek a fény” Örök mozi
• Csala Károly: Tóth János mozija Interjú két részben
• N. N.: Örök mozi Összeállítás Tóth János rövidfilmjeiből
• Koltai Tamás: Korunk hőse a játszótéren Talpra, Győző!
• Kovács András Bálint: Hátrányos helyzetben A pártfogolt
• Zsugán István: Krónika a Don-kanyarról Beszélgetés Sára Sándorral
• Molnár Gál Péter: A Kelekótya Angyal Jacques Tati utolsó halála
• N. N.: Jacques Tati filmjei
• Bikácsy Gergely: A pilóta felesége
• András László: Tánc és tragédia
• Rubanova Irina: Változatosságra törekedve Szovjet film, 1982
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Akit Bulldózernek hívtak
• Hollós László: Szerelem Montrealban
• Ardai Zoltán: Ez volt a jazz
• Zoltán Katalin: Bulldogok és cseresznyék
• Deli Bálint Attila: Szemben a világgal
• Harmat György: Egy zsaru bőréért
• Harmat György: A banda fogságában
• Csala Károly: Mise Macedóniában Csak harmadát láttuk
• Ardai Zoltán: A Kolónia
• Peredi Ágnes: Éjszakai lovasok
• Lajta Gábor: Kamaszkor
• Schubert Gusztáv: Üldözés a sztyeppén
• Deli Bálint Attila: A lator
VIDEÓ
• Pogány Csaba: Kazetták, készülékek, jogszabályok
• Lipovecz Iván: A videopiac, a videogyártás kérdőjelei az NSzK-ban
TELEVÍZÓ
• Bársony Éva: Tudósok a kettesen A közművelődési műsorokról
• Gambetti Giacomo: A kínai kaland Filmsorozat Marco Polóról
KÖNYV
• Hegedűs Zoltán: A hagyma és a liliom
KRÓNIKA
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Bolykovszky Béla halálára

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Invázió

Varró Attila

The Invasion – amerikai, 2007. Rendezte: Oliver Hirschbiegel. Írta: Jack Finney regénye nyomán Dave Kajganich. Kép: Rainer Klausman. Zene: John Ottman. Szereplők: Nicole Kidman (Carol), Daniel Craig (Ben), Jeremy Northam (Tucker), Jeffrey Wright (Galeano). Gyártó: Warner Bros / Village Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 97 perc.

 

Az emberi természet eredendő gonoszsága és a szabad akaratot megzabolázó diktatórikus formák közötti morális dilemma filmes megjelenítésére alig találni jobb metaforát az inváziós sci-fik testrabló-történetvariánsánál, mint ezt Jack Finney 1955-ös alapregényének (A testrablók inváziója) hollywoodi népszerűsége is bizonyítja. Ennek fényében a friss társadalmi pánikhangulatban fogant negyedik verzió rendezésére felkért Oliver Hirschbiegel személye több mint ideális választásnak tűnhet: a német (!) direktor eddigi játékfilmes életműve (Kísérlet, A bukás) nem csupán a klausztrofób, paranoid szituációkhoz való vonzalmáról árulkodik, de rendre az erőszak és elnyomás hétköznapi mivoltát, a pokol egzisztencialista olvasatát fogalmazza meg.

A helyszín ezúttal a manapság divatos szimbolikus washingtoni, a főhős gyermekét egyedül nevelő pszichiáternő, a fertőzést lezuhanó űrrepülő hozza, a tempó pedig (hála a beszervezett Wachowski-páros utólag beillesztett akciószekvenciáinak) amolyan rohanós-ezredfordulós, zajos hírműsor-realizmussal és flashback/flashforward kontrasztokra épített gyorsmontázs-technikával. Hirschbiegel kevéssé őrzi a kiemelkedő színvonalú elődök hagyatékát, eltekintve a legéletképesebb mémektől (mint a kocsira támadó kétségbeesett segélykérő sokk-effektje, ezúttal az 1978-as verzióból ismerős Veronica Cartwright személyében): legfontosabb változásként mindjárt lecseréli a testmásoló földön kívüli gubók analóg természetű önreflexióját a digitális jellegű vírusmetaforára, cselekményét pedig szinte végig a „tegyünk-úgy-mintha-közéjük-tartoznánk” motívum helyszín variációira építi, metrótól családi otthonon át a nyílt utcákig. Ráadásul az idei Invázió a korábbi művek burkolt politikai/társadalmi áthallásai helyett harsányan reflektál a Bush-éra atrocitásaira: a veszély rendre hatóságok formájában érkezik, a vírus mai robbanóanyagok mintájára folyékony közegben terjedve pusztít, a régi pod-kulcsmondatok („Nincs több vágyódás, fájdalom”, „Nincs hova futnod, nincs hova bújnod…”) helyébe pedig a „Csak annyit várunk tőled, hogy ne tégy semmit” árulkodó szentenciája kerül – miközben folyamatosan szól a CNN.

Az ezredforduló széteső sci-fi thriller/hajszafilm olvasatában a klasszikus testrablómese érdektelen bulvár-allegóriává laposodott, sőt a rendező(k) jóvoltából elvesztette eredeti hatásmechanizmusát is. A suspense-dramaturgiát a sztár-hősnőre fókuszáló szubjektív cselekményvezetés hatástalanítja, miközben a sztoritól elvárható invenciózus sokk-pillanatok is elmaradnak: az önmás megpillantásának bénító momentuma mindössze egy, a Stepfordi feleségekből elorzott álom-szekvencia erejéig bukkan fel, a washingtoni utcákon kóborló hajléktalanok és kutyák pedig ezúttal csak jelképesen kerülnek egy kalap alá.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9185