KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/február
• Zalán Vince: „Éjlakó lelkeknek a fény” Örök mozi
• Csala Károly: Tóth János mozija Interjú két részben
• N. N.: Örök mozi Összeállítás Tóth János rövidfilmjeiből
• Koltai Tamás: Korunk hőse a játszótéren Talpra, Győző!
• Kovács András Bálint: Hátrányos helyzetben A pártfogolt
• Zsugán István: Krónika a Don-kanyarról Beszélgetés Sára Sándorral
• Molnár Gál Péter: A Kelekótya Angyal Jacques Tati utolsó halála
• N. N.: Jacques Tati filmjei
• Bikácsy Gergely: A pilóta felesége
• András László: Tánc és tragédia
• Rubanova Irina: Változatosságra törekedve Szovjet film, 1982
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Akit Bulldózernek hívtak
• Hollós László: Szerelem Montrealban
• Ardai Zoltán: Ez volt a jazz
• Zoltán Katalin: Bulldogok és cseresznyék
• Deli Bálint Attila: Szemben a világgal
• Harmat György: Egy zsaru bőréért
• Harmat György: A banda fogságában
• Csala Károly: Mise Macedóniában Csak harmadát láttuk
• Ardai Zoltán: A Kolónia
• Peredi Ágnes: Éjszakai lovasok
• Lajta Gábor: Kamaszkor
• Schubert Gusztáv: Üldözés a sztyeppén
• Deli Bálint Attila: A lator
VIDEÓ
• Pogány Csaba: Kazetták, készülékek, jogszabályok
• Lipovecz Iván: A videopiac, a videogyártás kérdőjelei az NSzK-ban
TELEVÍZÓ
• Bársony Éva: Tudósok a kettesen A közművelődési műsorokról
• Gambetti Giacomo: A kínai kaland Filmsorozat Marco Polóról
KÖNYV
• Hegedűs Zoltán: A hagyma és a liliom
KRÓNIKA
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Bolykovszky Béla halálára

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Neill Blomkamp: District 9

Anyaföldön kívüli

Klág Dávid

Földönkívüliek anyahajója Johannesburg felett – kisköltségvetésű alienfilm Dél-Afrikából.

 

Ahhoz, hogy igazán megértsük a District 9 eredetét, kétfelől kell megközelítenünk a film előkészületeit. Az addig főleg tévésorozatok vizuális effektjeiért felelős Neill Blomkamp még 2005-ben készített egy 15 perces rövidfilmet Alive in Joburg, azaz Johannesburgban élni címmel, amelyben tulajdonképpen a dél-afrikai fővárosban rekedt, papírsufnikban élő és szeméthalmokban guberáló „földönkívülieket” mutatta be, dokumentumfilmes eszközökkel. A négy évvel ezelőtt készült rövidfilm hat percben is képes volt egyszerre aktuálpolitikai parabolaként, inváziós sci-fiként, sőt, egy rövid animációs betét erejéig akciófilmként működni. Mindeközben Peter Jackson éppen rendezőt keresett a nagy sikerű videójáték-sorozat, a Halo megfilmesítéséhez, és bár nem tudni, mekkora hatást tett rá az Alive in Joburg, Jackson a feladatot Blomkampra bízta. A projekt finanszírozása meghiúsult, de az új-zélandi rendezőt annyira lenyűgözte dél-afrikai kollégája, hogy kezébe nyomott harminc millió dollárt: tessék, aprópénz, költsd el arra, amit szeretnél. A fiatal tehetség a rövidfilmjében látott potenciált egy egész estés produkcióra.

A nagyfilm kiindulópontja nem különbözik a rövidfilmben felvázolt helyzettől: ismeretlen idegenek anyahajója jelent meg Johannesburg felett, majd miután nem reagáltak semmilyen jelzésre, a katonaság behatolt és kimentette az egyszerre csótányokra és garnélarákokra emlékeztető földönkívülieket. A kormány jobb híján egy sebtiben felépített menekülttáborban helyezte el őket, ahonnan azonban biztonsági okokból újból költöztetni kell őket. A feladatot a bürokrata Wikus Van De Merwe (Sharlto Copley) kapja meg, aki az első behatolásnál idegen anyaggal fertőződik meg.

E két különálló elem – a fantasztikum realista bemutatása, illetve a videójáték-esztétika – határozza meg a District 9 struktúráját. Blomkamp filmje áldokumentumfilmként, vagyis tévériportként indul, de a film felénél fokozatosan elhagyja a valóságkiegészítő elemeket (kézikamera, biztonsági felvételek), hogy egy intergalaktikus haverfilm, sőt, egy kompetens és klasszicista akciófilm legyen belőle. Az utolsó akciófilmes harmad azonban ahelyett, hogy különböző sci-fi/akciófilm elődökre tenne utalást, igazi videójátékos gesamtkunstwerk lesz: megidéződnek az úgynevezett first person shooterek egyes szám, első személyű nézőpontjai, a műfaj egyik csúcsának tartott Half Life 2 legendás elemének tartott gravitációs fegyver kap egy rövid szereplést, az akció középpontjába egy mecharobot kerül, és így tovább. Több kortárs akciófilm is kísérletezik a videójáték küldetésalapú narratíváival (Crank 1-2Golyózápor), de az akciójátékok precíz vizualitását eddig még nem sikerült ennyire hatásosan visszaadnia egyetlen adaptációnak sem.

Az, hogy a film két oldala ennyire simán és vészmentesen csúszik egymásba, Blomkamp és a főszereplőül választott Copley érdeme. A rendező a dokumentarista megoldások közül egyszerre használja a zsigeri, rázkódós felvételeket és az elegánsabb, ipari kamerás vagy magasból felvett statikus totálokat, és az ezeket elhanyagoló jeleneteknél is türtőzteti magát a montázzsal. Ha Blomkamp a filmje agya, akkor Copley a szíve: a dél-afrikai televíziós producer, aki már az Alive in Joburgban is feltűnt néhány mondatra, itt humoros, néha szánalomra, néha dicséretre méltó, de mindvégig hiteles karakter. Szimpátiában nincs nehéz dolga: Wikuson kívül a film összes humanoidja önző, szadista és kegyetlen.

Nehéz elmenni azonban a District 9 politikai üzenete mellett. A menedékstátuszba delegált, borzalmas körülmények között élő „rákok” szegregációjában a rendező nyilván a globális, nem Dél-Afrika-specifikus dilemmát akarta illusztrálni. A film azonban az első fele után problémásan nyúl ehhez a kérdéshez: integrációról szó sem lehet, sőt, egyetlen megoldásként a terrorizmust ajánlja fel. Az pedig, hogy a visszafele történő integráció is (avagy az emberek beilleszkedése a ráktársadalomba) csak mutáció révén lehetséges, a szó minden értelmében gusztustalan. De ha Blomkamp a környezetet nem részletgazdag társadalmi analízisre szánta, hanem megkapó háttérnek egy elgondolkodtató, akciódús emberi történethez, akkor első osztályú munkát végzett.

DISTRICT 9 – amerikai, 2009. Rendezte: Neill Blomkamp. Írta: Neill Blomkamp és Terri Tatchell. Kép: Trent Opaloch. Zene: Clinton Shortery. Szereplők: Sharlto Copley (Wikus), Jason Cope (Grey Bradnam), Nathalie Boltt (Sarah Livingstone), Sylvaine Strike (Dr. Katrina McKenzie), William Allen Young (Dirk Michaels). Gyártó: Key Creatives / QED International / WingNut. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 112 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9890