KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Arctalan ellenség

Soós Tamás Dénes

Good Kill – amerikai, 2014. Rendezte: Andrew Niccol. Szereplők: Ethan Hawke, January Jones, Zoë Kravitz. Forgalmazó: ADS Service. 102 perc.

 

John Wayne meghatódna, Barack Obama viszont csak megvonná a vállát, ha látná az Arctalan ellenséget, mert Andrew Niccol filmje, hiába próbálkozik, nem szembesít elemi erővel a közel-keleti drónháború visszásságaival. Csak a drónhadviselés közönyét ábrázolja pontosan, ahogy a katonák egy Las Vegas melletti léghűtött konténerből, joystickkel lövik ki a 10 ezer km-re lévő, terroristá(nak vélt) embereket. Apró pontok a képernyőn, akár játékfigurák is lehetnének, az őrnagy számol vissza, 10, 9, 8, majd a porfelhőt látjuk, és a szomszéd asszonyt, ahogy a leszakadt végtagokat szedi le a fáról. Thomas Egan napi 12 órában bombázza az ellent, a maradék 12-ben némán kortyolja a vodkát és sütögeti a barbecue-t Las Vegas-i otthonában. Dróntávlatból látjuk a házat is, műzöld kert, körülötte sivatag, többet nem is kéne mondani az amerikai álom illúziójáról, a családok széteséséről, de Niccol mond, sokat és közhelyeset, ahogy azzal sem elégszik meg, hogy pusztán képekkel számoljon be a pilóta lelki válságáról, a drónháború mellett és ellen szóló, didaktikus érveket is rak mellé. Játékfilm még nem született a témában, érthető hát, hogy teljességre törekszik a rendező, de így hiteltelenné válik a film, mert bevetés közben akkor sem mondanak olyat a pilóták, hogy „mi sem vagyunk jobbak a Hamasznál”, ha a civilek likvidálásával kényelmetlenül keskennyé vált az őket a terroristáktól elválasztó határvonal.

S miközben a CIA által vezérelt, „járulékos veszteségeket” halmozó bevetések felőrlik, Egan a régi szép időket sírja vissza, amikor még repülőről, nem pedig számítógépről lőtte az ellenséget, hiszen akkor izgalom, veszély és felelősség is volt egy rakéta kioldásában. A játékba Niccol is belemegy, és úgy tesz, mintha valóban létezett volna egy aranykor, amikor még tisztességgel gyilkolták egymást az emberek. Filmjébe torz happy endet erőszakol, ami azt sugallja, el lehet választani a helyest a helytelentől, és a régi vágású amerikai hős a képernyőn keresztül is meg tudja mondani, ki terrorista, és ki nem, hogy aztán igazságot szolgáltasson a kiszolgáltatottaknak és a megnyomorítottaknak. Háborúban az igazság relatív, morálisan cselekedni pedig szinte lehetetlen – ez legutóbb az Oscarra jelölt dán filmből, a remek Egy háborúból is kiderült. Niccol egyszerűbb világ iránt táplált nosztalgiája, bár érthető, de olyan hamisan cseng a terrorizmus korában, hogy tényleg csak egy John Wayne tudna rajta meghatódni.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12763