KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ragyogj!

Bori Erzsébet

 

Az Akadémiai Díjkiosztó sosem nélkülözte a magasztos, felemelő pillanatokat. A fél kilónyi, garantáltan könnyálló sminkkel újjávarázsolt mamák, a túl mélyre sikerült dekoltázsban pihegő nejek és a hercig gyermekek éppúgy részei a show-nak, mint a szép, igaz történetek eredeti figurái. Ki tudná feledni az idei Oscar-osztásnak azt a megható pillanatát, midőn a legjobb férfiaktor a színpadra szólította a Shine című ausztrál film modelljét, a túlhajtott zongorázástól bekattant egykori csodagyereket? David Helfgott legott a húrokba csapott, és játszott, mint a moziban. A siker alig maradt el a helyi kocsma törzsközönségének forró ovációjától (lásd film).

Szerencsére a Ragyogj! szonra vitele visszafogottabb a színpadra vitelnél, sőt, az alkotók azokra is gondoltak, akik kételkednek Lombroso doktor tételében az őrült és a zseni egy tőről metszettségéről, sőt azt se hiszik el, hogy mindenről Rachmaninov tehet. Az ő „misztikus”, „gyilkos”, „eljátszhatatlan” d-moll zongoraversenye, amelynek betanulása aláássa az ifjú zseni lelki egészségét, derékba töri a pályáját. Legközelebb egy elmegyógyintézet középkorú lakójaként látjuk viszont, bölcs doktorai örökre eltiltották a zongorázástól, mert az árt neki. Ebből a mélységből küzdi vissza magát a normális emberek közösségébe, vendéglátóipari zenész lesz, egy érett asztrológusnő férje, és innen már csak egy ugrás a koncertpódium. Közben a hálás nézők végigélvezhetik a zongorairodalom népszerű, virtuóz darabjait (a hős saját tolmácsolásában), a csúnya, hitetlen nézők pedig érjék be a nagyszerű színészi alakításokkal. Mivel a Ragyogj! mégiscsak egy mozidarab, lehet, hogy ők járnak jobban.

Láthatjuk például Sir John Gielgudot és az ifjú zongorista hős szerepében Noah Taylor kamasz zongoristát. Jó helyen kutakodtak az Oscar-osztók, amikor az év legjobb férfiszínészét épp ebben a filmben keresték. Itt van, csak nem Geoffrey Rush-nak hívják, hanem Armin Mueller Stahlnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1669