KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Beavatás

Köves Gábor

 

Alaposan be vagyunk avatva. Hogy hogyan fest egy bírósági tárgyalóterem Kansasben, egy rendőrőrs Friscóban vagy egy nonstop „deli” New Yorkban, nevetségesen könnyű feladványnak tűnik. Elvégre nem ma kezdtük a moziba járást. Hasonlóképpen vagyunk a nemzet biztonságát szolgáló és szavatoló intézményekkel. FBI? Büfé a lépcsőfordulóban jobbra. CIA? Adminisztráció az alagsorban balra, harmadik ajtó. Tele van a fejünk hollywoodi alaprajzokkal és szabásmintákkal. Hogyan fest egy hús-vér kém? – semmi perc alatt vágjuk azt is: természetesen, mint egy cipő nagykereskedő Denverből. Magabiztos, gyűrötten is elegáns, tekintete átható, mint a röntgensugár. Pofára pedig kiköpött Pacino. Folyik a beszervezési hajcihő, az Ügynökségnek friss húsra fáj a foga. A vén csataló csalhatatlan érzékkel szúrja ki a tökéletes alapanyagot: fiatal, borostás, apahiányos és öntörvényű. Kiköpött Colin Farrell. Az öreg atyáskodva csábít, a halacska ráharap a csalira. Indulhat a drill és a kiképzés. Mire szerencsétlen Colin rájön, hogy valójában nem kémmé képezték, hanem balekká fokozták le, természetesen már rég késő. Mire rájössz, hogy már megint a kelleténél egy kicsit hülyébbnek nézett a Herr Direktor és az ő szcenaristája, már ugyancsak késő. De makacsul élvezünk, csak azért is! Van mit: hangsúlyozottan autentikus környezetben (érdekes) alaposan instruált színészek (kellemes) járják az unásig ismert táncot (tűrhető). Van, aki rutinból (Pacino) csinálja, van, aki meggyőződésből és erőbedobással (Farrell). Átlagolva kielégítő az eredmény. Tudod jól, egy ponton túl mindenki gyanús lesz, és az sem újdonság, hogy ez az egész egy leheletnyit sem számít. Szórakozol és felejtesz – nincs ebben az égvilágon semmi rossz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2129