KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A múzsa csókja

Hungler Tímea

 

Albert Brooks új filmjében a szakterületekre specializálódott kilenc mitológiai istennő tevékenységét most egyetlen olümposzi szülött, Sharon Stone vállalja fel (végül is elemi tény, hogy ínséges időkben minden kreatív elme egy szexbomba csókjára vágyik). Elnézve rubensi gyarapodását, ki is teszi a kilencet. Elfojthatatlannak tetsző rosszmájúságom ellenére megjegyzendő, hogy Stone kisasszony fajsúlyosabban is nagyon szép, ráadásul alakítása rendkívül meggyőző, végigkomédiázza a művet, és még láthatóan élvezi is.

A vígjáték a humor fő forrását a posztmodern egyik alapelvéből, a metapozícióból meríti. A hollywoodi álomgyárnak csak a végtermékeit ismerő néző előtt lehull a lepel; részese lehet az ötlet(hiányok) gyötrelmes megszületésének. A film legjobb pillanatai a mozgóképes és a mitológiai allúziók: James Cameron a Titanic 2-n, Martin Scorsese a Dühöngő bika remake-jén töri a fejét, s ehhez attól a Sharontól várnak segítséget, akinek apja, Zeusz, alkoholista volt.

Amikor azonban a néző már beleélte magát az anakronisztikus, misztikus filmnyelvbe, egy hirtelen fordulatnak köszönhetően elszáll a vígjátéki varázs: Stone kisasszonyról kiderül, hogy pszichiátriai ápolt, személyiségzavarban szenved, betegségének csak újabb fázisa, amikor múzsának képzeli magát. És bár a mű végén az ápolók elől kereket oldó isteni nő barnára festve ismét felbukkan az egyik filmgyár vezetőjeként (valószínű, hogy e fordulatot is önironikus metanyelvként kell értelmeznünk: a hollywoodi álomgyárat – rémálom – diliflepnisek irányítják), a film realista fordulatával nem csupán a lendületét veszíti el, el is laposodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3005