KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Where

Székely Gabriella

 

Ez a film olyan, mint egy Bresson-stílparódia. Rezzenéstelen arcú színészek felolvasó hangon mondják párszavas közlendőiket fekete-fehérben, csupasz falú szobákban, homályos utcasarkokon, sötét buszmegállókban, az álló kamera előtt. A sztori, a színészi játék, az érzelmeket közvetítő mimika kiűzetett a filmből. A lélek mélységeit, az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság gyötrelmes titkait nem megérezteti, érzékelteti, hanem illusztrálja az Amerikában élő rendező, Szabó Gábor.

Ez a végül is amerikai-magyar koprdukcióvá sikeredett „első film” Budapesten és Los Angelesben forgott, de igazából mindegy is, hogy „hol”. A budapesti szerelem és a Los Angeles-i barátság története bárhol játszódhatna, csak egy férfi-esszenciára lemeztelenített, nevétől, közegétől, személyiségétől megfosztott hős szükségeltetik. Hozzá partnernek a nő- és a barát-esszencia társul. A férfinak valamiféle hivatása és szexuális vágyai vannak. A nőt csak a szerelem élteti. Az elcsábítás, a megszerzés, a birtoklás diadalát, majd az unalom, a válás történetét szexuális aktusok sorozatában ábrázolja a film, sokak számára talán megbotránkoztató nyíltsággal. A kisajátító machoszerelem és barátság működési mechanizmusa hasonló. Az utóbbi esetben a kifejező közeg a telefonhívásokra odarendelt beszélgető partner megjelenése illetve távolmaradása.

Szabó Gábor módszere világos. A legbonyolultabb érzelmek, életek is végső soron közhelyszerűen bonyolódnak, uniformizált kellékek között: a telefon a személytelen kommunikáció eszköze; az autóval elérjük a másikat; az asztalra terített kés, villa kanál – ha étel is tartozik hozzá, a gondoskodó szeretet, ha nem, a dacos „egyél, amit akarsz” jelképe. A megvetett ágy közös alvásra csábít, a beágyazott fekhely a magányt vetíti előre.

A közhelyek valóban megjeleníthetők képi klisék sorozatában. Korai filmjeiben Fassbinder, például, a konyhai falvédőről léptette le kispolgár hőseit. Csak éppen megtartotta a falvédő keretét.

Gyanítom, hogy Szabó Gábornak nincs távolságtartó képessége, egyszerűbben: humorérzéke. Szikár, bressonian puritán filmjével (lehetséges, hogy az ifjú titánok manapság divatos szólásával élve, a rendező majd megkérdezi, ki az a Bresson vagy Fassbinder) azt hirdeti, hogy az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság ilyen könnyen megfejthetők, ilyen primitív rugóra működnek. Erősen kétlem, hogy igaza volna, akár a valóságban, akár a filmvásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4241