KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Marie

Zalán Vince

A jogállam lehetőségeit épphogy csak ízlelgető magyar mozinéző – talán nem tévedek nagyot – némi érdeklődéssel elegyes zavarodottsággal tekint a Marie című amerikai filmre. Zavarodottságának feltehető oka, hogy nincs (nem lehet) képzete, fogalma a címszereplő hivatali státuszáról. (Marie Tennessee állam szabadlábra-helyező bizottságának az elnöke.) Ugyanakkor – furcsa ellentmondásként – ennek a hivatali funkciónak a fontossága az egyetlen ebben a publicisztikai ihletésű filmben, ami érdeklődését valóban felkeltheti. A rendező, Roger Donaldson természetesen nem a magyar néző, elsősorban nem a magyar néző számára készítette filmjét, érthető hát, hogy e jelentős állami-jogi posztnál jobban érdekelte a joggyakorlat, pontosabban a joggyakorlat tisztaságába, az igazságba vetett hit. Mert hisz az igazság, az amerikai filmművészet hagyományainak megfelelően, előbb-utóbb diadalmaskodik, ha máshol és máskor nem, hát a bíróság előtt. Lényegében ez a népszerű előadásmódban megfogalmazott meggyőződés koronáztatik meg a Marie-ban, amikor az állam kormányzója ellen indított per befejezésekor a háromgyermekes, elvált jogásznő győztesen hagyja el a bíróságot.

A főcímlista különböző rangú producerei között felfedezhető egy név: Frank Capra jr. Nem tudom, hogy e név viselőjének van-e valami köze a roosevelti korszak talán legnépszerűbb filmrendezőjéhez. Annyi azonban bizonyos, hogy a Marie csak halvány visszfénye Frank Capra igazságra törő, lelkesítő műveinek, jóllehet Roger Donaldson élvezetesen és folyamatosan „beszéli” az általunk is jól ismert amerikai film-köznyelvet. Talán el is felejtenénk filmjét, ha nem tolakodna tudatunkba olykor a kérdés: mi is az a szabadlábra-helyező bizottság?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4869