KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A három amigo

Torma Tamás

 

Képzeljük el, hogy három kiérdemesült hollywoodi némafilmszínész, három operettcowboy westernfilmjei valódi helyszínére, Mexikóba pottyan, ahol szereplés helyett igazi banditákkal kell leszámolniuk. Micsoda alkalom, hogy fatális félreértésekből kerekedjen helyzetkomikum, duzzadjon vígjátéki alaphelyzet!

John Landis bevetett minden tőle telhetőt, hogy kiaknázza a lehetőséget, filmje mégis felemás maradt. A glaszékesztyű nem passzolt a félretaposott sarkú cowboy-csizmához, pedig a kísérlet – mármint a westernnek és égi másának vegyítése – nem számít eleve reménytelennek.

A história kecsegtetően indul: parázs kocsmai jelenetek között egy templomba téved a kamera, ahol oltár helyett filmvászonra tapadnak a tekintetek, pap helyett pedig a három amigó celebrálja a misét. Hamar kiderül azonban, hogy egyetlen ötletre nem lehet ráépíteni ezt a filmet, túlságosan könnyen kitalálható a folytatás, és így érdektelenné válik a tévedések vígjátéka. Landis persze kiváló mesterember, különben nem alkalmazott volna annyi gagmant, hogy a filmet bemondások segítsék át az ingatag pontokon. Egyetlen esély nem marad kihasználatlanul; a Columbia és a Paramount öreg rókái elégedettek lehetnek az „egy snitt – egy poén” klasszikus szabályának használatával – szinte hallani véljük, ahogy alávágva röhög a kulisszaközönség. A három amigót végül is maga alá gyűrte Hollywood szelleme. A paródia elszomorítóbb lett annál, mint amit parodizál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4993