KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szabad préda

Békés Pál

A jó filmreklám mindig meghökkentő. A jó filmreklám mindig magvas. A jó filmreklám mindig igazat mond. Íme a Szabad préda beharangozójának utolsó mondatai: „Szembesüljön a jövővel! Hamar elmegy tőle a kedve.” – És tényleg. De nemcsak attól.

Amikor a híres autóversenyzőt a pályán fölrobbanó Forma 1-es masinából halála előtt egy tizedmásodperccel átszivattyúzzák a jövőbe, a 2009-es New Yorkba, nem egészen érti, mi történt vele. Mi sem. Vagy fél órának kell eltelnie, míg leesik a tantusz: a rendező azért választotta e viszonylag közeli jövőt, mert a főhős szerelmének, az 1991-ben húsz körüli leánynak még vonzó nőnek kell lennie, hogy folytatódhassék a románc. Ez a rendező elv. Az autóversenyzőt egyébként azért szemelik ki e jövő-utazásra, mert jól karbantartott porhüvelye kiválóan alkalmas további felhasználásra. A tervek szerint agyát kiürítik, és tekervényeit egy elhunyt konszernigazgató csíramentes körülmények közt tárolt emlékeivel töltik fel, aki így testet cserélvén tovább éldegél a jóminőségű, kisportolt tokban. De a mi hősünknek nem ment el az esze. Nem adja olyan könnyen az agyát. Így hát kezdetét veszi az össz-New York-i agyabugya és náspáng – természetesen tűzijátékkal körítve.

A New York-i jövő egyébként meglehetősen borús. A felosztott nagyváros egyes szektoraiban vízipatkányt nassolnak az ólmon, széndioxidon és egyéb mérgeken felnőtt és degenerálódott szegények, míg másutt a szupergazdagok gazdagodnak tovább. Igen szomorú dolog ez. Az egyetlen fénysugár e komor utópia fekete egén Mick Jagger mosolya. A fejvadászkommandó vezére ugyanis lassanként megkedveli a belevaló vadat – a Forma l-es pilótát – akit végigabajgat a filmen, s végül a rockfenomén tépett szájára tépett mosoly derül. Már ez önmagában garantálja a sikert. Hát még a happy ending! A konszernvezér a szimpatikus fejvadász aktív közreműködésével az enyészeté lesz, s ezzel végetér a lidérces agybaj. Mi pedig szemtanúi lehetünk egy golyóváltásban fogant barátság születésének, s egy szerelem újraéledésének. Látva látjuk, amint immár harcedzett hősünk régi-új szerelmével (íme a remény!) Rolls Royceba ül (íme a jövő!), s míg a nap megcsillan vakítófehér fogain (íme mind a harminchárom!), indít és elplaybolyong.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/07 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=513