KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hajlakk

Lajta Gábor

 

A filmvásznon édes zöldek, émelyítő rózsaszínek és falánk sárgák – a new wave színvilága a hatvanas évek elejére kopí-rozva –, merev frontális beállítások, zökkenő képvágások; a hangfalakban mono slágerek kopogása (nem a Dirty Dancing disco-zenével cukrozott mambója). És orrunkban töménytelen hajlakk kábító szaga.

Furcsa karriertörténet a Hairspray: afféle anti-Flashdance, anti-Tánckar. Nem erotikus jazz-balerinák törnek be az 1962-es baltimorei tévé-show világába, hanem a kicsúfoltak és a kitagadottak – egy kövér lány, néger barátaival. A rendező láthatóan az ő pártjukon áll, a különbözőkén, de cinikusan röhög is az egész társaságon és saját magán, a kívülálló filmes pózain. Humora útszéli és finomkodó egyszerre.

John Waters, az egykori kispénzű underground rendező, transzvesztiták kedvelője, erőszakos és szándékosan ízléstelen filmek alkotója, ezúttal visszafogta magát. Egy kis öklendezéstől eltekintve, unatkozóan szolid. A Hajlakkot nem vetítenék szado-mazochista filmfesztiválokon, mint a Desperate Livingzt, és rendezőjét nem is tartóztatnák le illetlen felvételek miatt, mint első filmjének forgatásán. Kárpótlásul láthatjuk (több elaggott pop- és rocksztár mellett) Divine-t, az óriás nőimitátor színész-énekest (a You Think You re Man például nagy slágere volt).

S hogy végül is milyen film a Hajlakk, e tánciskolái performance? Zavarbaejtő, akár egy transzvesztita.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5474