KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Sárkány közbelép

Dániel Ferenc

 

Megtévesztőén szolid cím. Hogy közbelép? Talán inkább röpül, vágódik, lábbal előre robban; árnyékként oson, fittyet hány a gyarló gravitációnak „sárkány”-Bruce Lee, a nálunk ezidáig ismeretlen hongkongi karate-filmek sztárja. Pontosabban: a sztár emulzió-őrizte képmása; mert Bruce Lee a mitikus hírek szerint meghalt; öngyilkos lett vagy agyonhajszolták a karatés mozik özönében, nem tudni. A mozgóképet nézve örökéletűnek, rugalmasan fiatalnak s legyőzhetetlennek kellett volna maradnia. ugyanis másként csinálja, mint a többi karate-párbajhős. Azok (férfiak vagy nők, feketék, fehérek vagy sárgák) ha a jó oldalán küzdenek is, győzni akarnak, mutatványoskodnak, védekeznek, támadnak; a rosszak – bemocskolván a karate-szentélyt – vérre mennek és ölnek. Lí teste a belső összpontosítás eszköze, találatra edzett léleké; mondjam, hogy maga az igazság? Hogy a térbeli erővonalak, amelyeket pengeélű tenyerével, acélos lábfejével, szeme sugarával az ellenfeleire irányít, a törvény beteljesítésének pályái? No persze, csak a felvevőgép előtti páston, jól begyakorolt akrobaták, kaszkadőrök között.

Ez utóbbiak szám szerint lenyűgözően sokan vannak a vásznon. Robert Clouse rendező és producerei, amúgy amerikai módra nem gyötrik magukat a cselekmény túlbonyolításával; szinte bájos és lefegyverző, hogy semmit sem bonyolítanak, a pénzüket a látványba fektetik. Megéri. Inkább nézi az ember „szurkolóként” az ázsiai testgyakorlatok attrakcióit színesben, cinemaszkóp méretűn is telített vásznon, mintsemhogy így-úgy árnyalt, kissé megbolondított történetet kérjen számon. Ebben a, közegben logikát keresni időigényes lenne. Legalább száz válldobással kevesebb, kétszáz fejrúgással szegényebb, harminc párviadallal szűkösebb volna a mozi-mérkőzés, ha – tegyük fel – megindokolnák, miért invitálja addig jól elkülönített palotájába a tisztaság Harcosait az immanensen gonosz Hán.

Láthatunk üstben fortyogó kokaint, hát-tetoválást, dzsunkákat, tükörtermet, föld alatti börtönt, labirintust; hevített téglasor zúzását puszta ököllel, örömlányokat és testőrlányokat; repülő acéltűkkel trafált almákat, egzotikus fegyvernemeket és tömérdek”hu-hu”-kiáltozó karate-embert. Göncük színe a színdramaturgia pontos szabályai szerint elárulja hovatartozásukat. Csak Lee (vagy Lí), a csöndes, higgadt, szimpatikus hős nem tartozik „hová”. Ő a legendák sárkányfia. Ellenfelei bizonyára kollegiális tisztelettel engedték legyőzetni magukat általa; tudván, hogy a szörnykiáltó még karcolást sem ejtett, soha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6384