KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Majd meglátjuk, ha megérjük

Loránd Gábor

De kár, hogy ez a film csak az utolsó 10–15 percben válik igazán érdekessé! Mire belejönnénk, ki is írják, hogy „vége”. Pedig a történet ígéretes: fiatal, kezdő mérnök egy nagy tervezőintézet főnökének lányával esik szerelembe, – és így előkelő állásba. De balszerencséjére egyenes jellemű: nem tudja elviselni az apósjelölt cégénél tenyésző korrupciót. „Kipakol” – s vége a jó partinak. A lány vele marad (plusz gyermek), de mivel lakáshoz és albérlethez egyaránt lehetetlen jutni, történetük az utcán végződik. Senki nem fogadja be őket (a menhelyeken telt ház), így egy rozoga ágyon, teherautóplatón vágnak neki – az életnek.

Akut társadalmi problémát boncolgatnak az alkotók, mégsem tudják művészi értelemben megrendítővé-átélhetővé tenni. A cselekmény minden hihetősége ellenére sablonosán gördül. Hiányzik belőle valami „íz, csíny”, valami szabálytalan és egyéni, legyen az akár tragikus, netán abszurd-szimbolikus. Erre csak a végén talál rá igazán frappáns ötlettel a rendezőpáros: a kilakoltatott fiatalok letelepszenek vaságyukra, – a zágrábi főtér kellős közepén. Mintegy széttárt karral: ez elsősorban nem rajtunk múlik, emberek. A szellemes záró képsorok jobb előzményeket érdemeltek volna.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7218