KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy zseni, két haver, egy balek

Schéry András

 

Kezdetben volt a western. A cowboyfilm, az indiánfilm, az önfeledt piff-puff. Aztán a western elvesztette ártatlanságát; s mikor Hollywoodban Butch Cassidy és a Sundance kölyök az önfeledtségtől megfosztott közönségnek „félre” játszva utoljára villantotta fel a kékszemű nehézfiúk olümposzi derűjét, a Cinecittàban időközben megszületett spagettiwestern atyja, Sergio Leone is megnyekergette a western halálharmonikáját: már csak Volt egyszer egy Vadnyugat.

De a mozisztárt nem hagyják meghalni. Reszketeg lábát már csak a keménnyé koszosodott farmer tartja egyenesen, arcát por és veríték ragacsos sminkje rántja össze marconára, még szerencse, hogy jótékony árnyat vet rá az egyre gyűröttebb karimájú cowboykalap; hajdan telivér jenki családjában mind több a mesztic. S egyre szenilisebb: Stan és Pant összekeveri Bud Spencerrel és Terence Hill-lel... Azután Bud Spencer Piedone néven felcsap nápolyi seriffnek, és marad Terence Hill.

De a nálunk politikai krimi-szerzőként is jól ismert Damiano Damianinak ebben a filmjében a porcelánkékszemű, juj-de-édes Terence Hill övéből a coltot már nem ő maga rántja elő, hanem a fantáziátlan produkció által zsonglőri minőségben szerződtetett deus ex machina.

Bizony, makaróni ez a western. Nyúlósra, nyögvenyelősre főtt csőtészta. És ráadásul a csőben nem a balekot húzzák be istenigazából, hanem a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7342