KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Négy bandita, tíz áldozat

Tardos János

Eurowestern, ezúttal rajzban (így olcsóbb is…), másfél óra nevetés. Vagyis csak lehetne. Mert az ötlet húsz percre is kevés – a maradék több mint egy óra tömény unalom. Ez így elég sommás ítélet, de bizonyára nem az egyéni ízlésficam következménye. Amikor megnéztem a filmet, az első 20 perc után végighullámzott a vetítőtermen a százhangú ásítókórus, majd – újabb 20 perc elteltével – többen fölálltak, hogy a közeli sörözőben keressenek enyhülést.

Pedig a négy Dalton fivér sematikus butasága és ügyefogyottsága az elején még meglehetősen szórakoztató kalandokat eredményezett, a pozitív hős, az „okos cowboy” szintén egysíkú talpraesettsége és egészséges ravaszsága is rokonszenvesnek látszott. (Itt kell megjegyezni, hogy az eleve kétdimenziós rajzfilmtechnika, ötvözve a sok újat nyújtani már nem tudó westernnel, csodálatos mélységeket feltárni nyilván nem véletlenül képtelen.)

Hamar kifullad a történet, a geg-zsákból előkerülnek a rég ismert ötletek; mintha ósdi vicceket kellene hallgatnunk. A szellemesen induló rajzfilmből mozgó falvédő lesz, sűrűre rajzolt comics. Talán csak azok élvezhetik tovább maradéktalan örömmel, akik maguk is nemrég jöttek le az említett konyhai berendezési tárgyról, vagy akinek minden vicc új: az újszülöttek, azaz a serdületlen gyermekek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7944