KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

Kovásznai-kiállítás

Filmfestmények

Palotai János

Kovásznai György (1934–1983) rajzfilmrendező eredetileg képzőművésznek készült. A festészet szelleme animációit is végigkísérte.

 

Kovásznait utolérte a „végzet”. Egyik korai filmjében (Tükörképek, 1965) egy kutya és egy macska betéved a múzeumba, képmásaikat nézni, amelyeket a film alkotója készített. Most ezek a festmények is bekerültek a Magyar Nemzeti Galéria kiállításába, Kovásznai filmjeivel együtt. Felértékelésük a kor iránti érdeklődéssel, a retróval is magyarázható.

Nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, a képeknek is. Kovásznai másik, ’64-es filmjében egy gitáros fiú járkál a régi képtárban, ahol a festmények mellett egy fotón fésülködni kezd egy teltidomú, „barokkos” női akt. Vélhetően a meztelenség miatt tiltották be ezt a rajz-, festmény-, fotó-, mozgókép-kollázsfilmet. Pedig Kovásznai azért is választotta az animációt, mivel ott kevesebb konfliktusra számíthatott, mint festőként. A Képzőművészeti Főiskolát két év után otthagyta (1954) annak akadémizmusa miatt: „a tanárokat tehetségtelennek, a szellemet pedig ostobának tartottam”. A kiállítás megidézi a kort, Ék Sándor, Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Fónyi Géza képeivel, Kovásznai korai „stílusgyakorlataival”, majd a bányákban töltött munkásévek során készített vázlataival, melyek beépültek tíz évvel későbbi filmjébe (A fény öröme) és sötét tónusú festményeibe (Bányában, Tárna).

Kollázsfilmjei emlékeztetnek Vajda Lajos képeire és Korniss Dezső festményeire. Korniss révén ismerte meg a modern európai festészetet és vele együttműködve készítette hatvanas évekbeli filmjeit: Monológ (1963), Gitáros fiú (1964), Reggeltől estig (1967), Egy festő naplója (1968) – ez utóbbi Korniss festményeit szervezi mozgóképsorozattá. A Házasodik a tücsök (1969) Korniss szürreális képeiből indul ki, folytatva a hazai festészeti stílusok képviselőinek a hatvanas évekig történő bemutatásával. A festmények és fotók ötvözésével létrehozott mozgó montázs, „a mozgásban, az el nem szigetelt jelenségek sorozatában látáson” alapul, amit életfilozófiájának tart (hasonlóan Moholy-Nagy Motion in picture-beli megfogalmazásához.) E gondolat esszenciája az Átváltozások, mely 1965-ben elnyerte a mannheimi fesztivál Arany Dukát díját és vele együtt az esseni Volkwang Múzeum ösztöndíját, amit Kovásznai világnézeti okból visszautasított. (Munkái itthon ritkán részesültek elismerésben.) Az Átváltozások „egyetlen mozgásba hozott festmény” filmje, amit a trükkasztalon festett folyamatosan. Ezért alig maradtak meg olyan „fázisképek”, mint amiket a kiállítás a többi filmből bemutat. A montázs, a hangkollázs mellett (Hullámhosszok) a szöveg, a narrativitás foglalkoztatta. Drámákat, regényt, novellákat és elméleti tanulmányokat is írt. Ezek elemző feldolgozása még hátravan. Írt a „totálfilmről” és az „anima véritéről” is. Előbbin az animációs és a natúrtechnika kombinációját értette, amit a Reggeltől estigben és A város a szememen átban igyekezett megvalósítani. Az anima vérité – a dokumentarista valóságábrázolás társítása a képzőművészeti szemléletmóddal – a Rügyfakadásban jelent meg legteljesebben.

Dinamikussága, stílusvariációs képessége a hazai pop-art művelői közé sorolja. Kovásznai azonban nem a popkultúra sztárjairól, hanem a francia forradalom ikonjairól festett sorozatokat (Ca ira). Utolsó éveiben, utolsó munkáiban szintézisre törekedett: a Szülőföld animációs esszé; egyetlen egészestés rajzfilmje, a Habfürdő-musical. Ennek képeit átfestette, „redukálta” – a kiállításon az eredetiek diákon láthatók. Húsz év alatt 32 filmet „festett”. Utolsó nagyméretű vásznain az atomháború, az emberiség pusztulása miatt érzett szorongás helyén (Apokalipszis) már a saját halál félelme érződik (Temető, Szintézis önarcképpel, Alakok zöld háttérben). E monumentális víziók csak a Galéria előcsarnokában fértek el.

A tárlat a múzeumfelfogás változását is jelzi, az intermediális Kovásznai-kiállítás beleillik Greenaway, Lynch, Tim Burton múzeumi megjelenése és a hazai filmes/képzőművészeti kiállítások sorába: Minden mozi (LuMu); BBS 50. (Műcsarnok). A modern kiállításrendezés multimediális alapkellékeinek itt funkciója van. Az elegancia, amivel Hegyi Lóránd Kovásznait jellemezte, áthatja az életműkiállítást (világítás, a képek elhelyezése, háttér-színek) és a könyvet is, amit a Vince Kiadó jelentetett meg, benne Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész (a kiállítás kurátora) Kovásznai-monográfiájával, illetve digitalizált filmekkel és képekkel.


Magyar Nemzeti Galéria 2010. június 5. – szeptember 26.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10246