KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

A segítség

Fehér fajansz

Tüske Zsuzsanna

Tate Taylor második filmjének is a kívülállás a központi témája.

A rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés problémája már jó néhány évtizede áll kiemelt helyen a hatalmas hollywoodi archívumok „nem lehet eleget beszélni róla” címkéjű polcán – filmre alkalmazásánál csupán a megközelítésmód, a segédmotívumok rendszere, vagy éppen a műfaji keret változik. Az álomgyári előírások szerint a leghálásabb felállásnak még mindig a fehér főhős-színesbőrű főszereplő párosítás bizonyul, amelyben a valódi központi figura szembeszállva saját fajtájával, nyíltságát és minden empátiáját latba vetve áll ki hátrányos helyzetbe kényszerített embertársai mellett.

A témában készült legfrissebb darab, A segítség helyszíne az 1960-as évek szegregációba csontosodott Mississippi állama, a misszió középpontjában pedig a középosztálybeli születésű, huszonéves lány, Skeeter Phelan áll, aki nem csak gyapjasan bodorodó frizurája, de humánus, ez esetben különcködésnek minősülő nézetei révén is kilóg a jó adag sminkkel, hajlakkal és korlátoltsággal felvértezett, kisvárosi hölgykoszorúból. Skeeternek egyetlen vágya, hogy író lehessen, ehhez azonban az egyetlen, meglehetősen göröngyös út egy háztartási rovat vezetése a helyi lapnál. A lány a házi praktikákat és a színes bőrű alkalmazottakkal szemben tanúsított lelketlen bánásmódot megelégelve elhatározza, hogy interjúkötetet állít össze a cselédek valós történeteit felhasználva. Vállalkozásában sokáig csupán a tisztalelkű, szenvedésektől tépázott Abileen, majd a csípős nyelvű Minny segít neki, a gyűlölködés elharapódzása nyomán azonban végül tucatnyi kemény sorsú fekete asszony sorakozik fel mögötte, vállalva a legnagyobb kockázatot.

A segítség alapvetően kétféle téma nyomán fogalmazza meg a szegregációval szembeni, édeskés szívlágyítóval és humorbonbonokkal megspékelt kritikáját. Az egyik alapmotívum a sok éves törődés alatt szinte valódi anyává váló, fekete pótmama megtagadása, amely áttételes műfaji kapcsolatot teremt az anyamelodrámával, elsősorban a Douglas Sirk által is feldolgozott Látszatélettel, ahol a fehérbőrűnek született, fekete lány tagadja meg áldozatkész, sötétbőrű anyját. A segítség másik alaptétele már jóval naturálisabb témához kapcsolódik, ugyanis – az összetört anyai szívek mellett – az ürítés problematikája is középpontba kerül a feketék WC használatára kiterjesztett szegregáción keresztül, ami társadalmi szempontból hűen tükrözi a korra, de főleg a déli államokra jellemző teljes korlátoltságot, a cselekmény színesítése tekintetében pedig igazi adu ásznak minősül, mivel a történet meghökkentő, központi gegje (egy fekete kezek által gondosan előkészített, ravasz háztartási bosszú) ugyancsak erre a székletmotívumra épül.

Ugyan a forgatókönyvíró-rendező Tate Taylorról két nagyjáték- és egy rövidfilm alapján még nem lehet megmondani, hogy állandó szerzői jegyekkel dolgozik-e, de a különcökből álló baráti bandát felvonultató Csoda csúnya emberek, valamint legfrissebb alkotása alapján azért érezhető, hogy erősen foglalkoztatja a kívülállás témája. Idei Oscar-gyanús drámájában mindössze szorosabban kötődik a tömegfilmes elvárásokhoz renitens elsőfilmjénél, finoman tartózkodva a túlzottan merész állításoktól. Noha nagyrészt szöveghűen dolgozza fel Kathryn Stockett sikerkönyvét, a főhős kijelölése tekintetében – szemben az eredeti műben a három központi nőfigura között felosztott szubjektivitással – inkább a fehér hősnő felé hajlik a keze, a fekete karaktereket némiképp eszközként alárendelve a hősnő függetlenedési törekvéseinek. Így aztán a végeredményben egyrészt kevésnek bizonyul a csupán takaréklángon égő érzelem és humor, másrészt az amúgy csillogóra glancolt fajanszról is kiderül, hogy valójában egy kiváltságos csoport számára biztosítja elsősorban a megkönnyebbülést.

A segítség (The Help) – amerikai, 2011. Rendezte és írta: Kathryn Stockett regényéből Tate Taylor. Kép: Stephen Goldblatt. Zene: Thomas Newton. Szereplők: Emma Stone (Skeeter), Viola Davis (Aibileen), Octavia Spencer (Minny), Bryve Dallas Howard (Hilly), Jessica Chastain (Celia). Gyártó: DreamWorks Pictures / Reliance Entertainment / Participant Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos.150 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10834