KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hamupipőke

Varró Attila

Cinderella – amerikai, 2015. Rendezte. Kenneth Branagh. Írta: Aline Broosh McKenna, Chris Weitz. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: Lily James (Ella), Cate Blanchett (Lady Tremaine), Richard Madden (Károly), Derek Jacobi (Király), Helena Bonham-Carter (Tündérkeresztanya). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 112 perc.

Az irodalmi klasszikusok rekontextualizálásáról híres Kenneth Branagh talán ideális választásnak tűnhetett a Burton-féle Alice és Jolie Demónája után az újabb merész – netán szerzői – Disney-átiratra számító nézőknek, ám az elmúlt évek feledhető álomgyári férfimelói (Thor, Jack Ryan) ismeretében aligha meglepő a Hamupipőke ihlettelen bérmunkája: ez a brit rendező már régen nem az, aki nindzsa-támadással indít egy Shakespeare-romkomot . Sokkal keserűbb csalódást jelent a friss mesefilm elképesztő idejétmúltsága: a stúdió biztonsági játéka folytán a 65 éves rajzfilm élőszereplős digitál-remake-je pereg a vásznon, amelyhez elemelték ugyan a klasszikus mese jóval működőképesebb női kalandfilm feldolgozásának (Örökkön-örökké) számos motívumát, de sajnos pont nem azokat, amelyek új színt vinnének a megfakult Disney-giccsbe, többé téve az 50-es évek kertvárosi nej-szerepébe beszocializáló mézédes tanmesénél.

Míg a Vadregény nemrégiben kusza mondanivalójához a népmese-gyökerekhez hívebb sötét Grimm-verziót választotta kiindulópontként, a vadonatrégi Hamupipőke a szalonképessé finomított Perrault-változatból táplálkozik, így már az alapanyag megfosztja a történetet mindattól, ami legalább a kisgyerek-közönség számára izgalmassá tenné (szemben a friss francia Szépség és Szörnyeteg-gel, ami egyszerre szólt a felnőtt közönséghez és célozta meg az óvodás-ösztönént) : passzív hősnője könnyes szemmel tűri az elnyomó nagytestvérek és az apai szívet elrabló (mostoha)anya kínzásait, majd krisztusi gesztussal bocsát meg az ellene vétkezőknek. Branagh színtelen meséje hiteles érzelmek, valódi indulatok híján csupán üres fantáziakép egy képzeletbeli közönségnek, amely mindössze maroknyi Disney-igazgató és oktatási államtitkár fejében létezik, tömegbázisát vesztett szomorú propagandadarabja egy hajdani (stúdió)aranykornak – érthető, rendezője miért ábrázolja művészénjét immár a szervilis udvari festő mellékalakjában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12161