KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják

Benke Attila

HHhH – amerikai-angol-belga-francia, 2017. Rendező: Cédric Jimenez. Írta: Laurent Binet, Cédric Jimenez, David Farr. Kép: Laurent Tangy. Szereplők: Jason Clarke (Heydrich), Rosamund Pike (Lina), Stephen Graham (Himmler), Jack O’Connell (Kubiš), Mia Wasikowska (Anna). Gyártó: Adama Pictures / Légende Films. Forgalmazó: Big Bang Media Kft. Szinkronizált. 120 perc.

A második világháború egy-egy drámai eseményét a tengelyhatalmak szemszögéből bemutatni veszélyes feladat, a Sztálingrádnak (1993) vagy A bukásnak (2004) mégis sikerült úgy megtört emberi lényként ábrázolnia a németeket, nácikat, hogy közben ne oldozza fel őket bűneik alól. Cédric Jimenez is erre tett kísérletet a HHhH-val, melyben a rettegett SS-vezér, a megszállt Csehország kegyetlen helytartója, Reinhard Heydrich emberi oldalát kellene megismernünk.

A HHhH Laurent Binet azonos című szubjektív, de hiteles dokumentumokra alapozott történelmi regényét követi. (A Heydrich elleni merényletről 2016-ban már készült egy film, Sean Ellis Anthropoid-ja.) A mű párhuzamosan mutatja be a haditengerészből náci vezetővé váló Heydrich ténykedését, és az ellene merényletet elkövető cseh Jan Kubiš és a szlovák Jozef Gabčík felkészülését az 1942 májusában végrehajtott Anthropoid-hadműveletre. Így a HHhH nem a „mi történt?”, hanem a „hogyan?” és a „miért?” kérdések miatt lehetne izgalmas. Ám a film megmarad felszínes – bár expresszív-drámai stílusa miatt hatásos – háborús thrillernek. Habár Cédric Jimenez már a film elején is erőlködve bizonygatja, hogy a helytartóként rendkívül brutális Reinhard Heydrich amúgy remek családapa, de a szadista gonosztevő képét nem képes árnyalni. A legérdekesebb jelenet egyértelműen Heydrich haláltusája, ilyen érzékletesen és kreatívan kevesen tudták ábrázolni az elmúlást: eleinte furcsa színek, majd képi torzítások, végül lassú elsötétedés jelzik, hogy a legyőzhetetlennek hitt gonosz is halandó. Ráadásul Heydrich mellett a két cseh/szlovák ellenállót sem sikerült kellőképp izgalmassá tenni, jóllehet, a nácik ellen folytatott elkeseredett, végső küzdelmük minden filmes túlzás ellenére igen drámai. Kár, hogy a HHhH inkább sokkoló akciójelenetei miatt hatásos, egyszer élvezhető történelmi kalandfilm, és nem emlékezetes dráma, ami valójában lenni szeretett volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13452