KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fausto 5.0

Varró Attila

 

Ha időrendbe állítanánk valamennyi neves irodalmi alakot, akik rémfilmekben születtek újjá, a sort az igen imponáló 1896-os évszámmal Faust doktor indítaná, aki a trükkfilm ősatyjaként számon tartott Mélies jóvoltából a filmtörténet legelső horror-hőseként öregbíthette tovább hírnevét. Az ördög kastélya óta legalább félszáz félelmetes mozidarabban felbukkanó tudós és ördögi fele az ezredfordulóra épp olyan divatjamúlt őskövületnek számított, mint Marchen-cimborái prágai diáktól az álomdémon homokemberig (ennek legárulkodóbb bizonyítékát a 2000-es Tizenéves Faust voltam című tévékomédia jelentette), mígnem az új század váratlanul ismét felfedezte a megkísértett doktor figuráját – igaz csupán Spanyolország határain belül. Míg a spanyol-amerikai koprodukciós Faustban (2001) Brian Yuzna gore-specialista a képregényadaptáció, kebelplasztika és digitális látványeffektek modern Bermuda-háromszögébe vezette istentagadó doktorát, addig a katalán Fausto 5.0 rendezőhármasa az ellenkező véglet felől próbált új színt lopni a palettára.

A névtelen, időntúli nagyvárosban rendezett orvos-konferenciára érkező specialista és semmiből felbukkanó volt páciense különös Faust-Mefisztó kapcsolatát végigkövető mű olcsó tömegcikk helyett komoly szerzői érdemek látványos szemléltetésére készült – a három bába között azonban sajnos elveszett a gyermek. Miközben a trendi reklámfilmes Ortiz kizárólag azt a célt tartotta szem előtt, hogy minél hívebben reprodukálja a Fincher-vonal lecsupaszított gótikus látványvilágát, a La Fura dels Baus Európa-hírű (tánc)színházi csoportjából elkalandozó OlléPadrissa páros kreatív energiáját főként a látványos drámai konfliktusok halmozása emésztette fel. Sorra robbannak a jelenetek, a két színész hihetetlen teljesítményt nyújtva próbál lépést tartani a fordulatokkal, összecsapásaik erőteljesen megkomponált érzelem-koreográfiák – de arra sajnos együttvéve sem képes a sok ötletpetárda, hogy elfeledtesse a figyelmesebb nézőkkel a minden eredetiséget és önálló gondolatot nélkülöző történetet. Aki ebben a filmben eladta a lelkét, az elsősorban nem a főhős volt: habár az kétségkívül vigasztaló, hogy szemmel láthatóan nem aprópénzért köttetett az alku.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2122