KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Beverly Hills-i zsaru

Szemadám György

Mint tudjuk: a világ nyugati felének rendőrei részint békésen tüntető diákok véresre veréséről, részint a gonosz alvilág által rettegett igazságosztó hevületükről nevezetesek. Előbbi – csoportosan elkövetett – tevékenységüket néha a tévé, magányos hősként vívott csatáikat pedig a mozi szokta elénk tárni. E mozirendőröket haveri jópofasággal zsarunak illik nevezni, jelezvén: tudomásul vettük, hogy azért ők is emberek. Méghozzá nem is akármilyen emberek! Ellenállhatatlanok, jóképűek, leleményesek, bátrak, kemények, és nem tétováznak sem az ágyban, sem az alvilágban, ha lőni kell. Férfiasságuk és kommunikációs képességük legfőbb forrása a fallikus pisztoly, melyet többnyire férfias szeméremmel rejtenek övükbe, hónuk alá, vagy öltözetük más részébe, ám ha éles a helyzet, villámgyorsan előkerül. Egyszóval: ha mozi-kulturáltságom nem csal, az igazi férfi a zsaru. Esetleg a hekus… A zsarumítosz esztétikumából alig szokott levonni valamit az a tényező, hogy a mundér védelmében a western-hősnek álcázott rendőr zavartalanul engedhet gyilkolászó indulatainak.

A Beverly Hills-i zsaru olyan gátlástalan, belevaló néger vagány, akit a véletlen nem a „rossz”, hanem a „jó” oldalra sodort, aki kopott farmernadrágot hord, aki régi, horpadt oldalú autón jár (ez is a férfias „keménység” egyik standard jelzése a zsarufilmekben), és akinek a szájából csak úgy röpködnek a …-k, meg a …-k. Sőt! Egyszer még azt is mondja, hogy: …! Egyszóval: rendkívül rokonszenves fickó.

Na mármost erről a zsaruról valami egészen szokatlan, óriási fantáziára valló történetet mesél el a film. Íme: Csúnya Emberek megölik a zsaru egyik barátját, mire ő bosszúszomjasan magánnyomozásba kezd. Ezt főnökei annyira rossz néven veszik, hogy kirúgással fenyegetik. Ám ő mindennek ellenére kinyomozza a tetteseket, s néhány – éppen a rendőrből zsaruvá fejlődő – kolléga segítségével példás szigorral halomra lövi őket. Azok is viccelődnek, de a zsaru már-már kötelezően beszerzendő, jól ismert, veszélytelen vállsérülésén kívül semmi kárt nem okoznak. A film végén aztán minden rendű és rangú rendőr, zsaru, hekus és fakabát megbocsát egymásnak, szorongatják egymás kezét, lapogatják egymás hátát, sőt, még inni is elmennek. Szolgálatban!

A film egyetlen mentsége a főszereplő személye, Eddie Murphy, aki nem csupán kiváló színész, de egyenesen ő maga a gátlástalan, belevaló néger vagány, aki képes elcsábítani a film nézőjét kópé-mosolyával, gyermeki kedélyével s azzal a képességével, hogy szemünk láttára változik kemény fiúból homoszexuálissá, a vámőrök hisztérikus főnökévé vagy bármivé, amivé csak akar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5164