KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vadon szava

Takács Ferenc

 

E filmet nézve az ember érzései – enyhén szólva – felemásak. Egyrészt egyszerű üzleti vállalkozásról van szó: itt van Jack London izgalmas állatregénye, kutyákról és aranyásókról, amelyből nem túl nagy pénzen igazi családi filmélmény kerekíthető ki; és itt van az új köztestechnika, a moziban is játszható tévéfilm, a tévén is játszható mozifilm, amely egyben videókazettán is terjeszthető. Ez utóbbi jótékony hatással van a producer pénztárcájára, hiszen az új technika a beállítások intimitását igényli, nincs is szükség tehát a rengeteg pénzt felemésztő nagykiállításra, s jól jön a papáknak, mamáknak is, akik elvihetik a gyerekeket a kutyafilmre, s közben maguk is jól szórakoznak. (Sőt, el sem kell vinni őket: ott a házivideó.)

Ezt a receptet használja, a hozzávalók arányainak igen gondos betartásával az angol film. A külső felvételek a távoli (és költséges) Amerika helyett Spanyolországban ( = Kalifornia) és Norvégiában ( = Alaszka) készültek; a belsők természetesen műteremben, ezen belül tévéjátékok módjára stitilizáltak és kifestőkönyv-jelleggel műviek. Szükség volt még egy méltányos áron kapható sztárra is. Őt a rendező Charlton Heston személyében találta meg; nyilván felrémlett neki valami a Ben Hur kocsiverseny-jelenetéből, úgyhogy most az öregedő színész kutyaszán talpára állva rímelhet rá ifjúkora sztárszerepére.

Ezért nem is csodálkozunk, hogy Jack London regényének példázat-eleméből csupán jelzések maradtak meg a filmen. A vadon szava ugyanis – eredetileg – szociáldarwinista-nietzscheánus tanmese: arról szól, hogy a kényelmes, következésképp gyenge illetve a keményen harcos, következésképp korrupt civilizációból hogyan vezet el az út a természetesek és erősek utópiájába, a vadság állapotába. Jack London elkényeztetett szobakutyája megtanul harcolni és ölni, szolgálni és uralkodni, hogy végül – az emberi világot mindenestül elutasítva – visszatérjen a farkasok közé, a szabadok vezéreként. A filmváltozat készítőit ezek az érdekes eszmei összefüggések viszont a jelek szerint hidegen hagyták.

Másrészt... Másrészt ki ne szeretné, ha gyermekkora könyvemlékét valamilyen formában viszontláthatja a filmvásznon? És ki nem szeret kutyákat nézni a moziban, akár vakulásig? Különösen áll ez arra a filmre, amelynek a főszerepét ily kitűnően alakítják. Egyik-másik epizodista ugyan ugatja csupán a színművészetet, de a főszereplő Buck illetve az őt játszó német juhászkutya alakításáról csupán felső fokon beszélhetünk. Nem tudhatni persze, hogy a rendező fogta-e rövid pórázon, vagy veleszületett színészi képességekkel rendelkezik; tény viszont, hogy játékának letisztult eszköztelenségével tűnik ki a filmben, nyeri meg a nézői szíveket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6279