KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

„...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”

Beke László

Teljesen jogos ez a megállapítás Mezei József tollából, aki tartalmas előszót írt a Kriterion Kiadó remek Téka-sorozatának új kötetéhez. (Moholy-Nagy László: A festéktől a fényig, Összeállította és jegyzetekkel ellátta Sugár Erzsébet. Bukarest, 1979. 245 l.) Csupán mi, magyarországi olvasók érezhetjük magunkat kissé zavarban, hiszen ez az örökség szinte kizárólag a két világháború közti, kolozsvári Korunk főszerkesztőjének, Gaál Gábornak köszönhető. Ő biztosított 1929 és 1936 között rendszeres magyar nyelvű publikációs lehetőséget az akkor már nemzetközi hírű külföldi művésznek. És amíg Moholy-Nagy előadásokat tart a pozsonyi Iparművészeti Főiskolán, a brnói František Kalivoda pedig monográfiaszámba menő „telehor”-különszámot állít össze írásaiból (telehor = régebbi típusú távolbalátó készülék), addig az „anyaországban” úgyszólván kizárólag Kassák alig megtűrt folyóiratai juttatnak néhány rövid tanulmánya számára teret. Nem lehetünk büszkék arra sem, hogy a Korunkban közölt Moholy-Nagy-írásokat a legutóbbi időkig még a korszakkal foglalkozó kutatók többsége is csak idegen nyelvű változataikból ismerte.

 

*

 

A most megjelent kötet központi tanulmánya A szelet embertől az egész emberig címet viseli, s önmagában is jó eligazító arra nézve, hogy miért tarthatta fontosnak az egyértelműen marxista Gaál Gábor a „pusztán” szimpatizáns Moholy-Nagy folyamatos publikálását, illetve, hogy most miért tarthatunk viszonylag teljes Moholy-Nagy-„keresztmetszetet” a kezünkben. (A „szeletember” megjelölés is Gaál fordítói leleménye.) Itt fejti ki a legtömörebben Moholy-Nagy – mint az új típusú építészképző Bauhaus előkészítő tanfolyamának tanára – művészetpedagógiai elveit, melyek szerint az önkifejezés és a művészet társadalmi funkciója „a technikai civilizáció ártalmai” (s köztük különösen a specializálódás) elleni védekezés, az ember organikus képességeinek fejlesztése. Az ily módon teljessé váló ember kialakítása egyszersmind az új társadalom előfeltétele.

 

*

 

Az „organikus funkciók” közül Moholy-Nagy természetesen a látásérzékeléssel foglalkozik a legbehatóbban. Pedagógiájának és esztétikájának demokratizmusa pedig szükségszerűen irányítja figyelmét a fotóra és a filmre. Noha nem utasítja teljesen vissza a hagyományos festészet („pigmentfestészet”) lehetőségeit, mégis jellemző, ahogyan az új médiumok szempontjából értelmezi Malevics fejlődését: „Utolsó képe: a fehér négyszög a négyszög alakú fehér vásznon világos szimbóluma a filmképek és -előadások vetítőernyőjének, s a pigmentfestészet feladásának a direkt fényalakítás javára: a fehér síkon a fény közvetlenül, mégpedig mozgásban projiciálható.” (Az új film problémái.) Moholy-Nagy a tiszta (absztrakt) fényjátékot tartja a kirajzolódó fejlődésvonal elérendő legtávolabbi pontjának, összhangban pedagógiai célkitűzésével: az emberi látás biológiai értelemben vett képességének fejlesztésével. Az orosz film montázstechnikáját is ebből a szemszögből értékeli, s a primer optikai szenzibilitás jegyében fogalmazza meg híressé vált követelményét is: „A jövő analfabétája kétségtelenül nemcsak a betű-nem-ismerő, de a fotográfia-nem-ismerő is.”

 

*

 

Moholy-Nagy művészként és teoretikusként egyaránt „teljes ember”-nek bizonyult, s ez a Téka-kötet írásaiból világosan kiolvasható – két vonatkozásban is. Egyrészt képes volt egyetlen központi rendezőelv, a fényalakítás fogalma köré csoportosítani az általa művelt vagy előre jelzett legkülönfélébb részterületeket. A festészeten túl a fotográfiát (a tényrögzítő riportázstól az emulzió mechanikus kidolgozásáig), ennek kitüntetett válfaját, a kamera nélkül készülő fotogramot, mely a kreatív fényalakítás modellje lehet (A fotográfia: napjaink objektív látási formája), s melyből egyenesen következik a mozgó filmfotogram, az absztrakt színes film (A felszabadult színfényképezés felé), a Fényjátékfilm, majd a filmtől elszakadó fényjáték. Ebben az összefüggésben a mozgófilm – különböző vetítési lehetőségeivel is – csak az általános fényjáték egyik alesetévé válik, a fényreklámokkal, reklámágyúkkal, reflektorikus fényjátékokkal, színzongorákkal együtt (A képtől a fényarchitektúráig). Csupa olyan kifejezési eszköz vagy „műfaj”‘, amit majd a luminokinetikus művészet és a „kiterjesztett film” valósít meg a 60-as évektől kezdve.

A teljességre törekvő Moholy-Nagy másik jellegzetes módszere, ahogy elméletében és művészi gyakorlatában a fotogram kreatív fényalakítási elvét analógiásan a többi érzékelési szférákra terjeszti ki: a tapintásra (vagyis a texturális és fakturális hatásokból következő fényes színproblémákra, lásd ismét A képtől a fényarchitektúráig című tanulmányt), de akár a tipográfiára is, mely nála természetesen és leleményesen kapcsolódik a film kérdéseihez. E tekintetben a „Természet és techniká”-ban kifejtettek mellett híres filmforgatókönyvének, A nagyváros dinamikájának „tipofotója” is jó példa lehet. De talán még lenyűgözőbb az olvasó számára a hang meghódításának gondolatmenete. Moholy-Nagy a hangosfilm megjelenésének időszakában azokat az avantgárd technikai kísérleteket tekinti át, melyek ismét csak kreatív módon grafikai (optikai) jel segítségével hoznak létre korábban nem létező hangeffektusokat, vagy éppen hang révén vizuális jelet (optofonetikus szedőgép). Egy ilyen úttörő jellegű filmkísérletet magától a szerzőtől is ismerünk: a Hangzó ábécé címűt. Gondolatmenetének helyességét számos mai „intermediális” törekvés igazolta, az elektronikus zenétől a komputergrafikán át a videoszalagig.

 

*

 

A kis kötet második része – a bőséges jegyzetanyagon, névmagyarázatokon és a tömör, de rendkívül informatív életrajzon kívül – néhány kuriózumnak számító Moholy-Nagy-levelet és kortársi írást tartalmaz. Érdemes a szerzőket felsorolni: Kállai Ernő, Gaál Gábor, Molnár Farkas, Gró Lajos, Siegfried Giedion, Walter Gropius, Herta Wescher... Recenzióik nálunk mindeddig csaknem hozzáférhetetlenek voltak.

A Kriterion vállalkozása egyértelműen a magyar nyelvű Moholy-Nagy-kutatás felnőtté válásáról tanúskodik, amiben (és ezt most már némi elégtétellel mondhatjuk) az utóbbi évek hazai publikációinak is szerepe van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7854