KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A tenger zúgása

Géczi Zoltán

Umi ga kikoeru – japán, 1993. Rendezte: Tomomi Mochizuki. Forgalmazó: Best Hollywood. 70 perc.

 

A Miyazaki Hayao és Takahata Isao által létrehozott Studio Ghibli lassanként harminc éve szilárd referencia az animációs műhelyek világában, A tenger zúgása azonban két okból is kakukktojása az impozáns cégkatalógusnak: ezt az animét nem az alapító atyák valamelyike rendezte, ráadásul moziforgalmazás helyett a Nippon Television Network megrendelésére készült.

Az 1980-as évek egyik legsikeresebb japán írónőjének, a tavaly eltávozott Himuro Saekónak azonos című regényét egy rutinos direktor, Mochizuki Tomomi adaptálta rajzfilmre a stúdió hírnevéhez méltó technikai színvonalon, biztos érzékkel rekonstruálva a romantikus kamaszlektűr hangulatát, egyszersmind igazodva a jól fókuszált célcsoport természetes igényeihez. A jellegzetesen japán kikamaszodás-sztori pont annyira shonen, mint shojo; a fiúkat és a lányokat egyformán megérintve mesél az identitásproblémákkal és hormonális diszfunkciókkal sújtott szindrómáról, amelyet leginkább egészséges tinédzserkorként lehet meghatározni. A nagy gonddal ácsolt emocionális hullámvasút ábránd és reményvesztettség, bársonypuha szentimentalizmus és forrongó indulatok között suhan, s mivel mívesen megrajzolt figurái mindvégig természetesen cselekednek, képesek szimpatikus jellemek maradni. A cselekmény hátterében felsejlik a tradicionális Japán és az 1990-es évek elejének J-pop kultúrája, miként a helyi gimnazistákat kínzó dilemma is megmutatkozik: a főszereplők próbálnak igazodni a biztonságot garantáló társadalmi szabályokhoz, illetve lázadni a szigorú szociális kód ellenében. A dramaturgiát erősítik a kicsi, de biztos kézzel véghezvitt bravúrok, amelyeknek köszönhetően a film egyetlen percre sem válik feszengős osztályfőnöki órává, nagyképűen előadott példabeszéddé.

Mochizuki Tomomi értő módon párosította össze a formát a tartalommal, és az intelligens szerkesztésnek köszönhetően képes volt az éveken átívelő történetet úgy elmesélni 72 percben, hogy a cselekmény természetes dinamikája sem törik meg. A rendező egy figyelmes, csupaszív nagybácsi kedves bölcsességével regéli el a klasszikus emberi értékekről és a felnőtté válás megspórolhatatlan döntéseiről szóló drámát – szerencsések a japán kiskamaszok, hogy ilyen minőségben, közvetlen és közérthető hangon, álpedagógiai maníroktól mentesen szólíttatnak meg az animáció nagymesterei által.

Extrák: Semmi.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9776