KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Médiaország: a TV hatalma

Tüske Zsuzsanna

Videocracy – svéd-dán-brit-finn, 2009. Rendezte és írta: Erik Gandini. Kép: Manuel Alberto Claro, Lukas Eisenhauer. Zene: David Österberg, Johan Söderberg. Szereplők: Silvio Berlusconi, Flavio Briatore, Fabrizio Corona. Gyártó: Zentropa / Atmo Media Network. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 85 perc.

Ha Michael Moore történetesen Silvio Berlusconi Olaszországába születik, valószínűleg nem kétévente, hanem havonta forgatna egy vitriolos filmpamfletet, úgy, hogy közben még a tényeket sem kellene eltorzítania a drámai hatás kedvéért. Az olasz miniszterelnök személye, és az általa meghonosított politikai kultúra olyan sok támadási felületet kínál – a magánéleti botrányoktól kezdve a korrupciós ügyeken át a médiauralomig –, hogy riporter legyen a talpán, aki képes eldönteni, merre kezdje a disznóságok lajstromba vételét.

Az olasz születésű, de a filmezés alapjait Svédországban elsajátító Erik Gandini úgy oldotta meg a dilemmát, hogy meg sem próbálta az (ál)objektív újságíró szerepét eljátszani. A Médiaország nem oknyomozó riport, hanem videóesszé, amely – hasonlóan a brit Adam Curtis filmjeihez – egyetlen teória meggyőző kibontására vállalkozik. Gandini állítása szerint az olasz társadalom a televízió és a sztárkultusz bűvkörében él, és mivel a csatornák 90%-át – közvetve vagy közvetlenül – Berlusconi tartja befolyása alatt, a szexista showműsorok az ő világképének lenyomataiként szolgálnak. Illusztráció gyanánt ehhez három, a korszellemet jól jellemző figurát mutat be: a fiatal szakmunkást, aki mindenáron „be akar kerülni a médiába”, a Mussolini-rajongó sztárcsinálót, aki személyes barátja az Elnöknek, és a celebeket fotózó paparazzit, aki végül celebet kreál saját magából is.

Politikai töltetű dokumentumfilmhez képest Gandini keveset bíz a szavakra, a képei sokkal beszédesebbek: a szokatlan nézőpontokból bemutatott showműsorok meglehetősen szürreális látványt nyújtanak, mintha egy színes és vidám rémálomban járnánk. A Médiaországban mégis az a legnyomasztóbb, hogy a műfajtársakra jellemző forradalmi hév teljesen hiányzik belőle. Gandini rezignáltan – már-már unottan – sorolja a vádpontokat, mintha maga sem hinne benne, hogy filmjével képes lenne bármin is változtatni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10560