KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nathalie második élete

Parádi Orsolya

La délicatesse – francia-svéd, 2011. Rendezte: Stéphane Foenkinos, David Foenkinos. Írta: David Foenkinos. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Emilie Simon. Szereplők: Audrey Tautou (Nathalie), François Damiens (Markus), Bruno Todeschini (Charles), Mélanie Bernier (Chloé). Gyártó: 2.4.7. Films / StudioCanal. Forgalmazó: Ristretto Distribution. Feliratos. 108 perc.

Nehéz elhinni, hogy az autóbalesetben váratlanul életét vesztő, tökéletes François helyét bárki is betöltheti Nathalie szívében. Pedig a lány családja és barátai örülnének, ha háromévnyi gyász után végre történne vele valami, a munkamánia elhatalmasodásán túl. A francia-svéd vegyes vállalatnál a főnöke próbálkozik ugyan elcsábítani a pezsgős vacsora után, de hiába. Ekkor lép be a képbe az elsőre jelentéktelen és csúnya, nagydarab svéd munkatárs, Markus, és elcsattan egy váratlan csók, ami mindenkit meglep. Főleg Nathalie-t, aki adja. Annyira valószerűtlen, hogy hiába tudja a néző, ebből románc lesz, nem hiszi el. És ez talán a Foenkinos testvérek filmjének legnagyobb erőssége. Amellett, hogy a francia-svéd kulturális különbségeket igen szórakoztatóan tálalja, megkapó bájjal mesél arról, hogy egy bizonyos élettapasztalat birtokában már tényleg a külalak burka mögé lát az ember, ha megnyugvást és életre szóló partnert keres.

Szerencséje van Audrey Tautou-nak, mert a legutóbbi gyengécske limonádé, a Mosás, vágás, ámítás után ismét egy igazi drámai szerepben mutathatja be, mit tud. És azért is, mert François Damiens a partnere, aki a közelmúltban számos francia és belga vígjátékot dobott fel fizimiskájával és tehetségével – ott a Szívrablók, a Finánc a pácban vagy korábban a JCVD. A széles fogsorú, benga belga karakterszínész itt szerelmes bohóc. Olyan esendő, mint egy gyerek, és úgy néz át rajta mindenki, hogy muszáj azonosulni vele. Mégsem szerencsétlen, mert ahogy a film egyik legzseniálisabb jelenetében a féltékeny főnök részegen kifakad: van humora. Emellett poétikus lelkű, és ami a legrosszabb, még udvarias is.

A néhol kissé leülő, de összességében jó tempójú és szívből szerethető romantikus komédia nem csak arról győzi meg a nézőt, hogy van élet a halál után is, hanem hogy néha a legfurcsábbnak tűnő párosítás a nyerő kombináció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11204