KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Violette

Kovács Kata


Violette – francia-belga, 2013. Rendezte: Martin Provost. Írta: Marc Abdelnour, René de Ceccatty. Kép: Yves Cape. Zene: Hugues Tabar-Nouval. Szereplők: Emmanuelle Devos (Violette), Sandrine Kiberlain (de Beauvoir), Olivier Gourmet (Guérin), Catherine Hiegel (Berthe). Gyártó: TS Productions / France 3 / Climax Films. Forgalmazó: Clorofilm Bt. Feliratos. 120 perc.

 

Violette Leduc, a franciák „legnagyobb ismeretlen szerzője” egy szolgálólány törvénytelen gyermekeként látott napvilágot, a második világháború idején feketepiaci csempész volt, és együtt élt a meleg, zsidó származású íróval, Maurice Sach-szal, aki bár érzelmeit nem tudta kellőképpen viszonozni, írásra buzdította. Simone de Beauvoir protezsáltja lett, akit ugyancsak hiába üldözött vonzalmával, de neki köszönhetően felfigyelt rá a háború utáni párizsi értelmiség, többek között Albert Camus, Jean-Paul Sartre és Jean Genet. Személyes élményein alapuló prózája elsősorban a merész témaválasztás – gyermekkori zaklatás, incesztus, leszbikus szexuális kapcsolatok – miatt kavartak nagy port; Leduc kudarcait, viszonzatlan vágyait, örökös visszautasítottságát és mellőzöttségét, valamint a nőiséggel, a hagyományos anya- és feleségszerepekkel kapcsolatos kétségeit szenvedélyes és dühös művekbe oltotta. 1964-es memoárja (La Bâtarde) a francia feminizmus egyik alapszövege.

Martin Provost korábban a különc és ugyancsak hányatott sorsú festőnőről, Séraphine de Senlisről készített filmet (Séraphine), így valamelyest járatos az enigmatikus hősnők és a biopicek birodalmában. A Violette hét, kulcsfigurákra és -művekre épített szikár fejezete húsz évet ölel fel, melynek során a hősnő külsőre mit sem változik, ahogyan az életében központi szerepet betöltő Beauvoir sem, így már-már szimbolikussá növeszti a két karizmatikus és időtlen nőalakot. A lírai hangulatú, helyenként álomszerű jeleneteket expresszív szekvenciák és drámai zenehasználat váltja: az erőteljes stílusjegyek és a kiegyensúlyozott színészi játék összességében visszafogott hatást keltenek, kiválóan ellenpontozva Violette viharos természetét és teátrális jeleneteit, így, bár ő egy másodpercre sem fogja vissza magát, ami a túláradó érzelmek kifejezését illeti, csodával határos módon a film megmenekül a giccstől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12224