KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nyílt tengeren

Vaskó Péter

 

Töredelmesen be kell vallanom, én a cápás filmekben a cápáknak drukkolok. Az emberrel szemben ugyanis tökéletesen logikusan és demokratikusan működnek: ha éhesek, esznek, és áldozataik esetében nem tesznek különbséget nem, kor és bőrszín között.

A cápás filmek mozgatórugója abból a szorongásunkból ered, hogy pocsék rosszul mozgunk a vízben, és itt előfordulhat, hogy a táplálékláncban hátrasorolódunk pár hellyel. Mivel roppant kényesek vagyunk arra, hogy az egész világ kényelmes játszóterünkként szolgáljon, dühösek vagyunk a cápákra, akik időnként kiszelektálják a bénázókat a vízből.

Éppúgy, mint a jelen filmben, ahol két menedzserbeteg fiatal indul tengerparti vakációra, laptoppal és mobillal felszerelve persze, hogy teljes kikapcsolódásról azért ne lehessen szó. A workoholic páros futtatja a rutin turista-programot, séta, fényképezés, tintahal-vacsora, de estére már sejtjük, döglött az egész: „ma ne, ma fáradt vagyok”. Mivel keményen dolgoznak rajta, hogy kipihenjék magukat, másnapra csoportos búvártúrára indulnak. Irány a nyílt víz: mosoly az arcokon, jópofa kísérők, kék víz, napsütés, színes halacskák, vidám brosúra-boldogság. Egészen a búvárkodásból való felmerülésig. A fiatal középvezető párt ugyanis némi adminisztrációs baki miatt a túrahajó ottfelejtette az óceán közepén, az idő múltával pedig fogy a remény és sokasodnak az uszonyok.

A Nyílt tengeren alkotói kemény fába vágták a fejszéjüket, amikor ultra-low büdzséből, videóra próbáltak amolyan indy cápás filmet forgatni. Mivel nem volt pénzük bazi nagy gumicápára, mint Spielbergnek, sem költséges trükkökre, a film nagy részében vízen lebegő beszélő fejeket látunk. A cápátlan suspense működik is egy darabig, némi konfliktus is elindul: önvád és rövid veszekedés a semmi közepén, egy kis kiabálás és riadt pacsálás, de aztán a monokróm, kék minimalizmusban ez is, az is elhal, míg végül a film némileg tanácstalanul véget ér.

Az „igaz történet alapján” kitétel talán erre is utal: rövid példázat arról, hogy a trendi rutinból, a kényelmességből kiesve így halunk meg: értelmetlenül, ostobán, bénán, süketen és hősietlenül, az életvágyat akkor visszanyerve, amikor már késő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1829