KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vodka Lemon

Kolozsi László

 

Négy-öt évvel ezelőtt valamelyik amerikai magazin összeállította a világ leglakhatóbb-legélhetőbb városainak listáját. Figyelembe vették, hogy az adott városban milyen a klíma, a tömegközlekedés, milyen szórakozási lehetőségek vannak, milyen az ott lakók közérzete, és természetesen az is számított, hogy maga a város mennyire szép; ezért is lett az első Róma (a második Sydney, a harmadik Firenze). Az a város, amelyikben a Vodka Lemon játszódik, alighanem a lista utolsó helyezettje lenne: a lakhatásra-életre legalkalmatlanabb helyek egyike. Valahol az Ararát közelében, Örményország kurdok lakta részén fekszik. A tömegközlekedést egy leszakadt busz jelenti, ami hatalmas hóbuckák közt közlekedik; a városlakók vagy a teljesen kifosztott művelődési házba mehetnek vodkázni, vagy kimehetnek – busszal – a pár kilométerre fekvő temetőbe: ez jelenti a szórakozást; minden ház olyan, mint a nálunk a hatvanas években épült jellegtelen falusi házak; mindenki felfoghatatlanul szegény: Hamo (Romen Avinian) mindenét eladja, hogy meg tudjon élni. Még a nászajándékba kapott intarziás szekrényét is, a tévét is: lassan kiürül a lakása, csak a képek hiánya, a fehér foltok maradnak a falon. Hamo Franciaországban élő fiától vár segítséget, pénzt; oldalkocsis motorkerékpárral megy a postára, ha üzenetet kap: levele érkezett. De soha nincs pénz a levélben. Hamo egyedül él; özvegy, szinte minden nap kimegy a volt felesége sírjához. A temetőben ismerkedik össze az út szélén Vodka Lemont áruló Ninával (Lala Sarkissian), a szép özvegyasszonnyal: együtt utaznak a buszon, de nem mernek egymáshoz szólni. Az egyébként mindig kemény és szikár Hamo sután, bátortalanul közeledik. Kopár életükbe nehezen ereszt gyökeret a szerelem.

A történet mellékszereplői Nina és Hamo rokonai; Nina prostitúcióra kényszerülő zongorista lánya (az egyik legszebb színésznő, akit az utóbbi időben láttam), Hamo fia és unokája. Nincs egy sem köztük, aki feladta volna – talán csak Hamo fia –, aki elvesztette volna azt, ami ezt a filmet is élteti: a reményt. Hiner Saleem filmje egy idős szerelmespárról szól, a szerelem szükségességéről; a születéséről. A Vodka Lemon – mint kiderül – keserű: nem is tudja senki, miért e név. Hiner Saleem a lekopott, rongyos kurd tájban mindenesetre épp ilyen mandulakeserű filmet készített; a Vodka Lemon, ha nem is derűs, de mindenképpen kedves történet: Chagall-kép, rengeteg fehérrel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1896