KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rocky V.

Báron György

 

Sylvester Stallone, az acélizmú itáliai csődör szép lassan a nemzetközi filmélet kerti törpéjévé lett. A jobb ízlésűek körbeállják, röhögnek rajta, miközben értetlenkednek, hogyan tetszhet ez bárkinek. Mások pedig szorgosan beállítják kiskertjükbe, s büszkén nézegetik, milyen szép. Mit kezdhet az ítész a kerti törpével? Mutassa ki róla, hogy nem művészet? Nevetséges... Végigelemezze fontoskodón a Stallone-féle csihipuhik társadalmi gyökereit, szociálpszichológiai indítékait? Megtették ezt már jónéhányan, ráadásul nem is oly veszélyes démon ez, hogy ilyesfajta ördögűző tömjénfüstre nagy mennyiségben szükség volna. Kicsire, persze, mindenképp. A látszat kedvéért legalábbis. Hogy mi értjük, tudjuk, minket nem lehet átverni, mi mindent megtettünk, az ő lelkűk rajta, mossuk kezeinket. Mondható-e új a Rocky-sorozat immár ötödik darabjáról? A szériagyártású kerti törpéről?

A forgatókönyv szerzői ismét csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják kitölteni a kötelező filmvégi ökölpárbajig vezető másfél órát. Bevágnak egy kicsit – álomképek gyanánt – a régebbi Rockykból, kisebb családi konfliktusokat produkálnak apa, feleség és gyerek között, oly erőltetetten, hogy ehhez képest a Dallas Strindberg-dráma, és ismét találnak egy igazi nagy ellenfelet, aki nemcsak jó bokszoló, hanem hűtlen és gonosz is, hogy kettejük ökölpárbajában ne csak a nyers erő, hanem maga az igazság győzedelmeskedjen, s Sly Stallone kellő erkölcsi fölénnyel verhesse laposra ellenfelét. E bunyók egy mészárlás és egy nyilvános kivégzés elegyére emlékeztetnek, inkább, mint bokszmeccsre. Mégis, ezek a legkevésbé kínos percek, mert ilyenkor Stallone nem beszél, nem gesztikulál, nem járkál, csak öklöz, s gondolom – talán mert az ökölvíváshoz kevésbé értek –, bokszolónak mégsem annyira tehetségtelen, mint színésznek. (Fölháborodott ökölvívók leveleit nem őrizzük meg és nem küldjük vissza – a szerk.) A Stallone-filmek legnagyobb tehertétele ugyanis maga Stallone. Pedig, ha emlékezetem nem csal, nem indult tehetségtelen aktornak – ritkán látni azonban filmsztárt, aki annyira belemerevedett volna egy suta és rossz figura szerepébe, mint ő. Sikerei csúcsán már ott tart, hogy egyetlen szava, mozdulata, gesztusa sem hiteles, még a hangszíne is hamis; abba az irányba sem lehet nézni, amerre ő van, ahogy mondani szokták. Bár most testhezálló szerephez jutott, mert a film elején közlik róla – pontosabban Rockyról –, hogy a sok üléstől maradandó agykárosodást szenvedett. Ebben lehet valami – s mindjárt visszamenőleg megvilágítja az előző Rockykat is. Méghozzá az orvos Rocky-Stallonénál nem csupán maradandó, hanem visszafordíthatatlan agykárosodást diagnosztizált. A legnagyobb érdeklődéssel nézhetünk tehát a Rocky VI. elébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4100