KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bocsáss meg!

Gáti Péter

Hiába az engesztelő, tétova mondatok, a bocsánatért esedező félszeg gesztusok, a fájdalomtól és csalódottságtól megtört, segélykérő tekintetek. Erneszt Jaszan filmdrámájának hősein mindez nem segít. Semmi „különös” nem történt velük, csupán jóvátehetetlenül elrontották az életüket.

A Bocsáss meg! című szovjet film arról tudósít, hogy szinte észrevétlenül – látványos összeveszések és nagy kibékülések nélkül – zátonyra futott két, látszólag boldog és kiegyensúlyozott házasságban élő ember kapcsolata. Jaszan filmjének talán az a legfőbb erénye, hogy nem követi a szerelmi háromszög-történetek szokásos koreográfiáját. Szakít a közelmúlt szovjet filmművészetének azzal a rossz beidegződésével, miszerint a máról szóló történetek egyedüli műfaja a komédia, feldolgozásmódja pedig csakis az optimizmussal teli tanulságokra kihegyezett erkölcsi ítélkezés lehet. Ebben a hétköznapi históriában nyoma sincs a sajnálkozásnak vagy az előítéletek kormányozta dramaturgiának. A film középpontjában egy hirtelen magára maradt asszony, Mása alakja áll. A rendező, Jaszan nem tesz mást, mint hogy Mása első magányos napjának krónikásává szegődik. Kitartóan, a legapróbb lelki rezdüléseit is rögzítve figyeli cselekedeteit, szavait. Kísérletet tesz arra, hogy visszafelé építsen fel egy sorsot; hogy a szürke, mindennapos esetben felmutassa a végzetes egyéni tragédiát. Kétségtelen ugyanakkor, hogy éppen ebben a megközelítési módszerben keresendők annak az okai is, amiért – az aprólékosan kidolgozott jellemrajz ellenére – Mása elmagányosodásának története nem vált ki megrendülést a nézőből. A Bocsáss meg! alkotói valószínűleg arra fordították a legtöbb gondot, hogy ezt a szovjet filmvászonról sokáig hiányzó élethelyzetet hitelesítsék, ábrázolásának puszta létjogosultságát bizonyítsák. Erneszt Jaszan tehetségről tanúskodó munkája ezért válik felemássá. A film kétarcúsága a legszembetűnőbben azokban az epizódokban érhető tetten, amikor a remek színészi játékkal (Natalja Andrejcsenko alakítása) hús-vér egyéniséggé formált asszonyt rendre egysíkú, erőltetetten „életszagú” szituációkban látjuk viszont. Végeredményben ezért érezhetjük úgy, hogy a film csupán a szabad prédává vált, elhagyott nő szomorú sorsának közhelyigazságát képes elénk tárni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5123