KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A csúf igazság

Vajda Judit

The Ugly Truth – amerikai, 2009. Rendezte: Robert Luketic. Írta: Nicole Eastman és Kirsten Smith. Kép: Russel Carpenter. Zene: Aaron Zigman. Szereplők: Katherine Heigl (Abby), Gerard Butler (Mike), Bree Turner (Joy), Eric Winter (Colin), Nick Searcy (Stuart). Gyártó: Lakeshore Entertainment / Relativity Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 96 perc.

 

A harmadik screwball comedy érkezik gyors egymásutánban hazánkba (korábban lásd: Nász-ajánlat, Férj és féleség), és minőségük egyértelmű fejlődő tendenciát mutat. A csúf igazságban egy tévés producernőt ismerünk meg, aki szívében egyre kevesebb reménnyel keresi az Igazit, sőt listaállítási mániájával sokkal inkább a Tökéletest. A legnagyobb pofont az élettől mégsem akkor kapja, amikor randevúival újra és újra kudarcot vall, hanem amikor a vezetőség egy tenyérbe mászó hímsovinisztát rak be műsorvezetőnek a show-jába…

Robert Luketic eddigi pályája során főként romantikus komédiákat rendezett (Doktor Szöszi, Nyerj egy randit Ted Hamiltonnal!, Anyád napja; egyetlen olyan munkája, ami nem ebből az alműfajból való, a 21 nem is sikerült túl jól), amelyekben szinte semmi innovatívat nem hoz, csupán jól bevált kliséket variál szórakoztatóan. Természetesen A csúf igazságban is ősrégi recept alapján dolgozik (az alaphelyzet némileg A csábítás elméletére emlékeztet, az éttermi jelenet pedig egyértelmű megidézése a Harry és Sally című klasszikusnak): ezúttal is ez lesz sikerének titka.

Új filmjében minden előre kiszámíthatóan történik, de flottul megírva és pergő párbeszédekkel fűszerezve (melyek közt üdítő újdonságként – egy fősodorbeli romkomhoz képest – meglepően sok politikailag inkorrekt, ámde roppant szórakoztató durvaságot találunk). Művének legnagyobb hibája azonban, hogy női főszerepét az a Katherine Heigl játssza, akinek sótlan imidzse ugyan kapóra jött a Felkoppintvában, de határozottan nem komikai alkat. A külső segítséget ezúttal az univerzalitását ismét remekül bizonyító Gerard Butler jelenti, akinek jelenléte nélkül a film első 10-15 perce unalmas és üres, utána azonban kissé öregedésnek és hízásnak indult, ám még mindig szívdöglesztő felmentő seregként jön, és magával ragadóan komédiázik.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9900