KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Bayer Antal

Morbid comic

Lenore halott, bár ez egyáltalán nem zavarja, sőt úgy tűnik, nem is tud róla. Már azelőtt meghalt, hogy alkotója, Roman Dirge bemutatja nekünk, és csak később értesülünk arról, hogy a tüdőgyulladásban elhunyt tízéves kislány egyszer csak felült a hullaházban, és úgy folytatta az életét, mintha mi sem történt volna. Illetve annyiban azért különbözik az élete az átlagemberétől, hogy mindent megcsinál, ami éppen az eszébe jut, és nem izgatja, hogy ez esetleg a játszótársnak kikiáltott állatkák számára végzetes következményekkel járhat. A Lenore unikum a magyar képregénypiacon: nincs benne szuperhős, nincsenek benne szép rajzok, nem adaptál szépirodalmat (még ha a nevét egy Poe-versnek köszönheti is), nincs benne magvas mondanivaló, nincs benne (remélhetőleg) önéletrajzi elem. Bár van benne élőhalott, vámpír, beszélő állat, mindenféle fantasztikus vonás és némi humor, egyetlen zsánerbe sem lehet betuszkolni. Talán leginkább „abszurd horrornak” lehet nevezni. A sorozat ismerői szerint kár, hogy a magyar kiadó az első kötettel kezdte, amely messze nem a legjobb, így kérdéses, hogy lesz-e folytatása.

Lenore: Kokik, 1-2. Kötetenként 60 oldal, színes, puhafedeles. Kiadó: Egmont.

Manga

Alig hat évvel ezelőtt a magyar mangakiadás nagy kihívása az volt, hogy szinte a semmiből kellett felépítenie magát, nagy előnye pedig az, hogy már világszerte bizonyított címekből válogathatott. Ezek közül is kiemelkedett a tizenkettedik kötetével véget ért Death Note, amely ráadásul a képregény nyomán készült rajzfilm és az élőszereplős film hazai behozatalából is profitálhatott. Bátran kijelenthetjük, hogy a Death Note az egyik legizgalmasabb és legprofibban elkészített képregény, amit Magyarországon olvashattunk, méghozzá származási helytől független. Bizonyítja ezt a tételt az is, hogy a többnyire élesen kettéváló hazai képregényolvasó tábornak a nyugatbarát feléről is bőségesen szerzett magának rajongókat. Bár sokan eleve idegenkednek a manga stílusú rajzoktól, Takeshi Obata munkájában kellemesen fognak csalódni, a történet pedig – bár tartalmaz fantasztikus elemeket – mentes azoktól a bosszantó bizarrságoktól, amelyektől a legtöbb Nyugaton (is) játszódó japán képregény hemzsegni szokott, és a felvetett morális kérdéseket mindvégig mesterien tartja kézben a titokzatos, Tsugumi Ohba álnevet viselő író. Az egyetlen problémám vele a végtelenre elhúzott belső monológok áradata. Türelmetlen olvasóknak nem ajánlom.

Death Note 10-12, kötetenként kb. 200 oldal, fekete-fehér, puhafedeles. Kiadó: MangaFan.

Western, közép-európai beütéssel

A Tintin és az Asterix mellett a harmadik legismertebb francia-belga sorozat, a Lucky Luke magyarországi kiadása néha akadozva, nem mindig a legjobb kötetek kiválasztásával, de kitartóan folytatódik, és ez már magában is jó hír. Mi több, mostanában igazán nem lehetett okunk a panaszra, hiszen a Smith császár kiemelkedő darab volt, és a legújabb kötet is az emlékezetesek, a Morris–Goscinny-páros által készítettek közül került ki. Ahogy már megszokhattuk, ezúttal is a karakterek viszik el a történetet, méghozzá persze a mellékszereplők, hiszen maga Lucky Luke nem szolgál meglepetésekkel, legfeljebb a lovához, Jolly Jumperhez fűződő partnerségről szól pár poén. Az ezredes, a törzsfőnök, a varázsló, az apacs kölyök, de még az ír származású katonák (köztük a „félvér”, akinek skót volt az anyja) és a mexikói katonatiszt is egytől egyig remek figurák: Goscinnynek elég egy-két mondatot a szájukba adnia, és máris mindent tudunk róluk. Aztán a végén kiderül, hogy a vértestvérség és a félvér származás nem véletlenül volt hangsúlyozva, és Luke egy valóságos pesti kabaréba illő befejezés után lovagol el ismét a naplemente felé.

Lucky Luke 15: Az apacsok szorosa, 44 oldal, színes, puhafedeles. Kiadó: Pesti Könyv.

Magyar steampunk

Kevés magyar alkotónak adatik meg, hogy egy éven belül két képregénye is megjelenjen, az pedig még máshol is ritkaság, hogy két ennyire különböző stílusban publikáljon. Szabó Levente Scrapjéről a Filmvilág tavaly júliusi számában írtunk, és már ekkor jeleztük, hogy várható tőle egy képregényesebb munka is. Igaz, ez a fiktív múltba helyezett történet nem a modern képregény eszköztárához, hanem a „korabeli”, képaláírásos stílushoz nyúlt vissza, és mesteri következetességgel vázol fel egy világot, ami talán lehetett volna, meg egy rejtélyes történetet, ami megtörténhetett volna. A grafika lenyűgöző, a hangulat magával ragadó, a sztori szándékoltan elnagyolt és kíváncsiságot ébresztő.

Irreverzibilis, 32 oldal, fekete-fehér, irkafűzött. Kiadó: Képes Kiadó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10994