KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Hiroshi Sakurazaka: A holnap határai

Apokalipszis, mindig

Varró Attila

A japán regényben a kamaszkori időhurok a legveszedelmesebb csapda.

 

Ahhoz képest, hogy nincs még egy olyan sci-fi motívum, ami erősebb reflexiót kínál a kamaszkorra az időhuroknál, meglehetősen ritkán választják a fantasztikummal kacérkodó young adult irodalom szerzői – a kisszámú kivételek inkább a felnőtt közönséget megcélzó thrillerben gondolkodnak (Shandy Lawson: The Loop) vagy mókás meseregénybe ágyazzák a Galaxis útikalauz stopposoknak-on edződött apukák számára (Neil Gaiman: Szerencsére a tej). Míg a tündérmesék klasszikus Pán Péter-figurája az állandó gyermekkor édenkertjébe konzervált álomalak, a felnőtt sci-fi „mormota nap”-történetei lidércnyomásos létállapotról mesélnek, amelyből a hősök mindenáron szabadulni próbálnak: a kamaszlét manapság ennek a dilemmának pengeélén egyensúlyoz, nézőpontjából az örök gyermekkor nem csupán szűk mozgásterű gyerekszobákat jelent, de menekülést is a mind bizonytalanabbá váló felnőtt élet elől – az utóbbi években talán egyedül Ransom Riggs lenyűgöző Vándorsólyom kisassszony-párosa tudta megragadni ezt a time loop-párhuzamot a maga zavarba ejtő kettősségében. Egészen más a helyzet Japánban, ahol szemben a Nyugattal a serdülőkor a 20. században is megmaradt teljesítmény-centrikus belépőnek egy szigorúan beszabályozott felnőtt társadalomba: a tini-mangák és ranobék (azaz a young adult fiction helyi megfelelőjét jelentő un. light novel-ek) népszerű szerzői évtizedek óta előszeretettel használják az időhurkokat, mint ez a téma 1963-as keletkezésű klasszikusának, Yasutaka Tsutsui Időugró lányának tucatnyi adaptációja is jelzi tévésorozattól animén át élőszereplős verziókig. A japán kamaszokban a felnőtté válás mindig is ambivalensebb érzelmeket ébresztett, így aztán időhurok történeteik is egyszerre álmok és rémálmok, a gyermek/felnőtt határsávban rögzült örök jelen a jövő tragikus, ugyanakkor boldogító beáldozása a múltért. Mintha csak a fiatalkori (ön)feláldozás hagyományos sakura-motívumának (lásd az eszményített kamikaze-pilótákat) 21. századi megfelelője lenne, ahol a halál mindörökre az ártatlanság tiszta pillanatának borostyánjába zár.

Éppen emiatt jelenti a 2004-ben megjelent All You Need is Kill (friss magyar kiadásában az amerikai adaptáció után A holnap határai-ra keresztelt) rangos ranobéjának legfontosabb vonását a főhős kora. A középiskolai padból frissen kikerült páncélos-újonc a földönkívüliek terraformáló szörnyei ellen vívott háborúja első bevetésén veszíti életét, hogy az egyik idegen lény halálának mellékhatásaként egy nappal korábban térjen magához és újra meg újra át kelljen élnie a beavató ütközetet, mindaddig, míg az egyik fél teljes győzelmével megszabadulhat a szűkös időhurokból: nyertesen magányos páriaként vagy vesztesen végérvényes halottként. Az író, Hiroshi Sakurazaka nem csupán azért választ military sci-fi közeget időhurok-alapötletéhez, hogy reflektáljon a lövöldözős PC-játékok újélet-élményére (lásd az időhurokért felelős lény szerver elnevezését), de magát a felnőtt társadalommal való brutális szembesülést bújtatja harctéri testpáncélba. Akárcsak Orson Scott Card tavaly megfilmesített Végjátékában, a kiképzés/háború ciklikus ismétlődése itt is coming-of-age történetet takar, a szűkebb időhurokból való szabadulás azonban nem hoz menekülést a harctéri körökből. A felnőttvilág szabályainak képtelenség hátat fordítani (lásd a „halottbeszélő”-vé vált Endert), a legtöbb, amit az időhurok tehet, hogy testileg-szellemileg-lelkileg felkészít rá. Míg a hollywoodi filmverzió inkább egy korosodó főhős megtisztulásának teljes diadaláról mesél (lásd a Hook Pán Péter-olvasatát), addig Sakurazaka hőse zöldfülű Kirijából „Killer Cage”-dzsé válva elfogadja sötét sorsát: kirepülés helyett a ketrecharcot választja, égkékre festve csatapáncélját. Az All you Need is Kill leginkább abban tér el a fiataloknak szánt kortárs zsánerdaraboktól, hogy egyrészt komolyan veszi a sci-fi motívumával járó időparadoxon-problémát (például elkerülve a filmverzió logikai bukfencét, a szerver, nem pedig a hős halálához köti az egyes loopokat), másrészt könnyed, egyszerű stílusa és lendületes, akciódús története mélyén egy Dosztojevszkij-regény komorságával ábrázolja a felnőtté válás alapkérdését. A műfaji világégés ezúttal nem csak próbatétel, aminek végén egy szabadságot, szerelmet kínáló jövő virít (Eleven testek, Burok): Sakurazaka nem veregeti vállon célközönségét annyival, hogy „most még apokalipszisnek tűnik, de túl leszel rajta” – a Majd újra lesz nyár kincstári optimizmusa helyett már címében velősen összefoglalja, mit vár újoncaitól a felnőttkor szép új világa.

 

Gabó Kiadó, 2014


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11770