KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Robert Bresson filmjei

Gelencsér Gábor

Egy falusi plébános naplója. Francia, 1951. Szereplő: Claude Laydu, Armand Guilbert, Marie-Monique Arkell. 111 perc.

Vétlen Baltazár. Francia, 1966. Szereplők: Anne Wiazemsky, Walter Green, François Lafarge. 91 perc.

A pénz. Francia, 1983. Szereplők: Christian Patey, Caroline Lang, Vincent Risterucci. 80 perc.

Forgalmazó: Etalon Film Kft.

Bresson filmjeivel mostohán bánt a hazai DVD-forgalmazás: csupán a Zsebtolvaj jelent meg mindezidáig. Most az Etalon Film jóvoltából mindjárt három lemez is hozzáférhetővé vált. Nehéz megítélni a válogatás koncepcióját, de nem a Kiadó munkája, hanem Bresson művészete miatt. Tőle ugyanis egyrészt bármit szívesen néz meg vagy néz újra az ember, másrészt nehéz volna az életmű darabjai között fontossági sorrendet felállítani, korszakokat kialakítani, íveket húzni. Bresson valamennyi (mindösszesen tizenhárom) filmje magaslati pont a modern filmművészetben, független a filmtörténeti korszakoktól (így magától a francia új hullámtól is), stilisztikailag pedig rendkívüli egységet mutat (talán csak a stílust megalapozó első két egészestés film, A bűn angyalai és A Bois de Boulogne hölgyei tér el a folytatástól, noha az alkotói szemléletmód már ezekben is jól felismerhető). A mostani válogatás kétségtelen erénye, hogy keresztmetszetet nyújt Bresson művészetéből: az érett stílus első darabja az Egy falusi plébános naplója, a Vétlen Baltazár hetedik filmként az életműnek nemcsak a középpontjában, hanem szemléleti és stilisztikai radikalizmusával zenitjén is áll; végül A pénz az utolsó, az oeuvre-t méltón módon lezáró mű.

Miben is áll Bresson szemléleti és stilisztikai radikalizmusa, illetve mit mutat fel ebből a most kiadott három film? A francia rendező az emberi élet alapvető kérdéseit feszegeti – s ezzel vagy semmit, vagy túl nagyot mondtunk, holott valóban erről van szó, s ha ezt megpróbáljuk beleszuszakolni valamiféle filozófiai (egzisztencializmus) vagy teológiai (janzenizmus) rendszerbe, épp e szemléletmód lényegét tévesztjük szem elől. Bresson az emberi sors alapkérdéseiig ás le, amelyek túl vannak, avagy fölötte állnak a történelmileg, társadalmilag, politikailag, de még pszichológiailag is meghatározható kérdéseken: bűn, kegyelem, s főképp mindebben a kiszolgáltatottság és a szabadság mintázata, amely mintegy kirajzolja sorsunk pályáját. Kötött pálya ez; Bresson műveiből valóban sugárzik az eleve elrendeltetés gondolata. Ám filmjei mégis végigvisznek egy úton, amely ugyan „eleve” oda, végső és megmásíthatatlan rendeltetéséhez vezet, ugyanakkor megkerülhetetlenül személyes és egyedi, így azt – bármilyen közhelyesen hangzik is – sorsnak kell neveznünk. Bresson művészetének nagysága, hogy ez a közhely mélységet, távlatot – jelentést kap.

Stílusa szorosan illeszkedik ehhez a szemléletmódhoz. Mi fejezhetné ki jobban az emberi sors megfosztását a történelmi, társadalmi, politikai és pszichológiai aspektusuktól, hogy ily módon láthatóvá váljék annak lényegi középpontja, mint a végsőkig lecsupaszított, kiüresített stíluseszközök sora – amelyet megint csak fogyatékosan írhat le a minimalizmus fogalma vagy az aszketizmus metaforája. Noha erről van szó az elbeszélésmódtól a képi világon át a jól ismert modellszerű színészi játékig filmjeinek minden mozzanatában, így például – hogy csak egyet emeljek ki a számosból – a zenehasználatban, amikor is „nagy zenéket” használ, de csak rövid részletek erejéig, s gyakran a zajok vagy a zörejek „zenélnek”, sőt hangok mesélik el a képeket, mivelhogy minek megmutatni azt, amit már úgyis tudunk. Hosszú lett ez a mondat, mivel hosszú volna felsorolni Bresson valamennyi stíluseszközét. A minimalizmus nála nem a formamegoldások kis számából adódik…

E szemléletmód és stílus természetes módon vonzódik a vallási tartalmakhoz és – legalábbis egyfajta – spirituális stílushoz. A három film e tekintetben is jól reprezentálja az életművet. Az Egy falusi plébános naplója közvetlen kapcsolatot mutat a témával (ahogy a Jeanne D’Arc pere is), a Vétlen Baltazár profán passiótörténete közvetettet, míg A pénz világa még ezen a közvetett módon sem érintkezik a vallásival és a spirituálissal – miközben, mint Bresson valamennyi filmje, az emberi élet végső, a halálig vagy – mint A pénzben – a gyilkosságig és a teljes önfeladásig vitt tragikus kérdésével szembesít. A többi: kegyelem.

Extra: Eredeti mozielőzetesek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13467