KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nell, a remetelány

Turcsányi Sándor

Az erdőben, vízparton él Nell, a vadnő. Egyébként szelíd teremtés. Orvosi eset. Magányát leginkább a sajtó veszélyezteti. Mi lesz, ha kezébe kerül egy Filmvilág? Meg is látná magát benne, ki csak a víztükörből visszatekintő önmagához szokott: Jodie Foster. Ez csak vicc, de ha ráakad egy rámenős riporter valamelyik szenzációhajhász lapocskától, rögtön háromfejű borjút csinál belőle. Vagy egyszerű gázrobbanást. Félteni kell. Fokozatosan belevezetni a civilizációba. A farkasok közé. Első beléptekor mit csinál? Konzumál, mint a bolondóra. Lepattant szupermarket, sok színes doboz, tele tolókocsi: mindenki így tesz, aki odaátról érkezik. A kerek erdő e szempontból megegyezik a Nikita rendőrségi kiképzőbunkerével vagy a hetvenes évek Kelet-Európájával. Nell a Schindler listájából megismert, most orvost alakító, különösen tehetségtelen középkori skót klánvezér őszinte aggodalma ellenére kórházba kerül. És jön az „ereszd el a hajam”.

Egyszóval ritkaságszámba menően buta, kiváltképp aljas indokból elkövetett kis mocskot dörgöl szemünk közé A szénbányász lányának egykor (na nem sokkal) jobb napokat látott rendezője.

De. De!

Jodie Foster, aki egyszer már úgy maradt. A Taxisofőr után. Nyilván: ő tud valamit, amit mi nem. Amit talán csak a kis Oscar Matzerath, méginkább David Bennett (A bádogdob hősét adó gyerekszínész), aki a film után megállt a növésben. Jodie – ha akkor láttam volna az arcát – ma a legnagyobb mozicsillagok egyike. David színpadok hőse. Nincs az a vacak, amelyben általuk ne látszana ki valami. Ha más nem, a lóláb. Ha akkor láttam volna az arcát… Most itt az egész teste: fürdik fekete tóban, míg a hold reszket ugyanott. Sajnos lapos. Mint ez a mozi. De kit érdekel, Jodie mindig tud olyant, amit mi nem is álmodhatunk soha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1000