KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Terminál

Takács Ferenc

 

Elhanyagolt külsejű, szlávosan tört angolságú utas érkezik a New York-i repülőtérre. Láthatólag valamelyik posztkommunista ország állampolgára, a felbomlás után keletkezett kelet-európai államocskák egyikének az útlevelével utazik. De közben egy kis baj történt: amíg ő a repülőgépen ült, hazájában lázadás tört ki, s a puccsisták minden útlevelet érvénytelennek nyilvánítottak. Utasunk tehát nem léphet be az Egyesült Államok területére. De haza sem mehet – otthon teljes a felfordulás, vér folyik, azon kívül a légiösszeköttetés is szünetel, amíg a helyzet nem normalizálódik. A repülőtér biztonsági főnöke nagy nehezen megérteti vele, hogy egyelőre nem mehet sehova, az egyetlen hely, ahol jogszerűen tartózkodhat, a reptér terminálja, a nemzetközi várócsarnok, itt lesz kénytelen maradni. Hogy meddig? – nem lehet tudni. Idővel majd talán történik valami.

Utasunk beletörődik a helyzetbe. Lassan berendezkedik a terminálon: élelmet szerez, hálóhelyet rendez be magának, sőt rendszeres keresethez jut feketemunkával. Közben angolul tanul, emberekkel ismerkedik meg, s a maga sükebóka naiv módján életeket igazít egyenesbe, szorult helyzetbe került utasokon segít, érzelmi problémákat old meg. A terminál kiszolgáló személyzete – takarítók, hordárok, bolti árusok stb. – először nem tud mit kezdeni vele. Kémnek nézik, majd mikor látják, hogy együgyűségében csupán jót tud tenni mindenkivel, megszeretik, sőt idővel szentként tisztelik és hősként ünneplik. A biztonsági főnök – rideg szervezet-ember, a szabály és a rend megszállott bürokratája – először meg akar szabadulni tőle, aztán üldözi, ahol éri. Végül a biztonsági emberek fellázadnak: utasunkat kiengedik a szabadságra nyíló üvegajtón, mehet New York-ba. A főnök először őrjöng, azután megenyhül; futni hagyja utasunkat és összekacsint beosztottjaival. A jóság végül az ő jeges szívét is megolvasztotta.

Spielberg ezúttal egy archetípust filmesített meg: a szépirodalomból, a folklórból és a mitológiából egyaránt ismert ingenu-alakot fogalmazta újjá. Azaz Tom Hanks a népmesék bölcs bolondját, a felvilágosodás irodalmának nemes vademberét játssza, miközben persze tud a figura filmes családfájáról is, Frank Capra Mr. Smith-éről (Becsületből elégtelen), Hal Ashby Chancey Gardneréről (Isten hozta, Mister), a Coen-fivérek Norville Barneséről (A nagy ugrás): együgyű gyermeki lélek, aki mit sem ért az élet bürokratikus bonyodalmaiból, a szervezet és a hatalom magasabb szempontjaiból, mint ahogy azt sem képes felfogni, hogy gonoszság és rosszakarat is léteznék a világban. Amivel aztán mindenkit lefegyverez, mindenkit maga mellé állít, s minden akadályt legyűr, miközben maga sem tudja, mit művel.

A film ennek az alaknak a megformálásán áll vagy bukik: Tom Hanksnek köszönhető, hogy áll, mégpedig szálegyenesen. Alakítása egyszerre bravúr és jutalomjáték: esetlen bumfordiságát és természetes szívjóságát elhisszük, sőt elirigyeljük tőle. Neki köszönheti rendező és néző egyaránt, hogy a film az érzelgős bárgyúságból mítoszt, a giccsből tündérmesét képes elővarázsolni, mégpedig kedvesen, hatásosan és igen mulatságosan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1803