KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten hozott a babaházban!

Schubert Gusztáv

Isten hozott a babaházban! Ugyan ki gondolna rosszra? Ibsen óta minden épeszű ember. Az ilyesfajta ártatlan invitálás felér egy előre bejelentett perverzióval. Akire egyszer rácsapták a babaház fedelét, annak annyi. Sohasem lesz belőle felnőtt, gőgicsélni fog hetvenéves korában is, mint a kisbaba. John Waters a nagymestere annak, hogy ebben a babaházas kertvárosi Lilliputban felismerje a szörnyű-víg lélekzsugorítót. Horror-komédia rejlik Todd Solondz Sundance fesztiválnyertes filmjében is, de aztán elhatalmasodik rajta a babaház csábítása, és váratlan fordulattal elégikus hangokat penget: kicsinek lenni jó, kívülrekedni szomorú.

A horror: a mézeskalács házikó. A komédia: a film tizenhároméves csitrije nemhogy nem menekül a rémségek kicsiny babaházából, hanem éppenséggel bebocsáttatásért dönget. Hasztalan. Dawn nem illik a szépséges szép mesekönyvbe. Csúnya is, buta is, a babaház mércéjével mérve igazi szörnyeteg. Az a baj, hogy az enyémmel is. Van az úgy, hogy a rút kiskacsából mégse hattyú lesz, hanem mondjuk tarvarjú. Akkor mi van? A politikai korrektség – amire ez a film is unszol – azt követelné, hogy őt is szeressem, de hát a szívemnek a baglyok és a süvöltők kedvesebbek. Magánkorrektségemben a viszolygás is érték. A Barbie-baba és a gonosz kis Kóconkóc közül hadd ne válasszam egyiket sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/10 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=369