KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bosszú színe

Tamás Amaryllis

 

Brazíliába menekült chilei család tagjainak drámáját látjuk peregni a filmvásznon. Allende elnök halála és a katonai puccs kitörölhetetlen nyomot hagyott a főszereplő, Paulo életében is. Személyes veszteség (bátyját elhurcolták és megölték) készteti állandó gyötrelmes dialógusra saját múltjával. Santiagóba szeretne menni, mert úgy látja, szülőhazájában semmi sem mozdul előre, semmi sem oldódik meg. A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot. Chile politikai életében az események fontosabbak lettek az embereknél. Paulo mintha valami távoli országról beszélne, amikor Chiléről gondolkodik, úgy érzi, az országnak sincs már képe önmagáról: legendái vannak, és ősrégi történetei, de valódi történelme nincs. Paulo még nem közömbös és cinikus, hogy a szülőföld sorsát pusztán a hatalomért folyó politikai harcnak tartsa, mintha nem is létezne ennél magasabb rendű cél. Nehezen tudja elképzelni, hogy kinn a nyílt utcán most is éppúgy gyilkolják az embereket, és éppúgy garázdálkodnak az emberrablók, mint 1973-ban a valparai-soi felkelés vagy a Moneda palota bombázása idején... Egészen addig, míg meg nem tudja, hogy unokahúgát, a kiskorú Patríciát letartóztatták Chilében a hatóságok. Szabadulása után a lány Brazíliába jön néhány hétre. Paulo szinte kikönyörgi belőle, hogy az átélt borzalmakról beszéljen. A lány elbeszélése és szerelme segít a fiúnak, hogy megtalálja „sorsa színét” (az eredeti cím). Bizonyítandó, hogy felnőtt és chilei, lemoshatatlan vérvörös festékkel önti le hazája konzulját.

A brazil Jorge Duran filmje sajnos nem igazán figyelemre méltó alkotás: a tények elaprózódnak, jelentőségüket vesztik a rosszul szerkesztett jelenetekben. Csak kis töredékek, részletek válnak életszerűvé a nemzeti sorstragédiába ágyazódó nevelődéstörténetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4990